Optikai csalódás: mekkora kár érte a fővárost a kábelügy miatt?
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Vajda Pál Elismerte felelősségét |
A csőhálózat a fővárosi közlekedési lámpákat köti össze, és értékét jelenleg több mint kétmilliárd forintra becsüli a BKV szakcége, a Trafficom Kft. A hálózatra a Fidesz fővárosi képviselői szerint négy cég pályázhatna egy esetleges hasznosítási tenderen: mindannyian optikai kábeleket helyeznének el a védőcsövekben, és így távközlési szolgáltatásokat nyújthatnának Budapest legfontosabb régióit behálózva. A négy szóban forgó cég a Novacom (amely az ELMŰ, illetve az ELMŰ tulajdonosának, a német RWE-nek a tulajdonában van), a PanTel, a GTS és a UPC.
Mint kiderült, az ELMŰ nem hajlandó elállni attól a tavaly októberben az FKF Rt.-vel kötött megállapodástól, amelyet tegnap Demszky Gábor főpolgármester semmisnek és jogszerűtlennek nevezett, az FKF Rt. pedig - hivatalosan meg nem erősített információink szerint - azóta már felmondott. A Fővárosi Közgyűlés csütörtök éjjel ezért megszavazta, hogy a főpolgármester tegyen újabb kísérletet a megkötött szerződés újratárgyalására. Ha ez nem sikerül, akkor az önkormányzat pert fog indítani az Elmű ellen, s addig is birtokvédelmi intézkedéseket fog tenni.
A közgyűlés szocialista képviselői leszavazták a Fidesznek azt a javaslatát, amely fegyelmi vizsgálatot is kilátásba helyezett volna az ügyben (ezt egyébként az SZDSZ-es főpolgármester-helyettes, Atkári János is elfogadta volna). Ugyanakkor a megszavazott határozat általános jellegű vizsgálódásról tesz említést a kábelügy kapcsán.
Atkári János Vajdát vádolja |
Fried Miklós |
A Fidesz városatyái azért is vádolták csütörtökön Vajda Pált (legalább ötvenszer szólt hozzá a vitához a tucatnyi fideszes önkormányzati képviselő), mert csupán a tulajdonosi bizottság elé terjesztette be az FKF ügyét, az informatikai bizottság elé nem. Az ellenzéki képviselők szerint ennek az az oka, hogy az SZDSZ-es Székely Gábor vezeti a tulajdonosi bizottságot, míg az informatikai testületet a fideszes Fried Miklós irányítja.
Székely Gábor nem jelent meg a Fővárosi Közgyűlés ülésén. Ennél is érdekesebb azonban, hogy az ellenzék által manipuláltnak minősített bizottsági döntéstől is eltért az FKF Rt., amikor aláírta a szerződést az Elművel, méghozzá a főváros kárára. A megállapodásban ugyanis kétéves felmondási határidőt szabtak meg, és határozatlan időre engedtek használati jogot az ELMŰ-nek a fővárosi tulajdonú csövekre. (A tulajdonosi bizottság határozott időre szóló, átmeneti jellegű hasznosítást hagyott jóvá.) Az ELMŰ ugyanakkor még arra is jogot kapott, hogy harmadik félnek, üzleti hasznosításra adja át saját, a védőcsövekbe behúzott kábeleit. Ezzel lehetővé válik az Elműhöz kapcsolódó Novacom számára a távközlési szolgáltatás.
Érdekessége az ELMŰ és az FKF közötti megállapodásnak az is, hogy az egyezség tavaly októberi megszületéséről nem akart tudni sem a főpolgármester, sem helyettesei, sőt, az FKF Rt. vezérigazgatója sem. Állítólag mindannyian csak utólag értesültek a fejleményekről. Az aláíró Borsos István pedig korábban írásba adta véleményét, hogy nem kéne megegyezni az ELMŰ-vel.
A szerződés megkötése után az ELMŰ az összes aláírt példányt magához vette. A tavaly októberben kötött megállapodás mellékletét idén januárban írták alá, s az igazi megdöbbenést ez okozta a városházi illetékeseknek - akik állítólag semmit sem tudtak a két cég közötti egyezségről -, hogy a korábbi hat fővárosi útvonal helyett immár 151 alatt húzódó csővezetékek használatát kapta meg az elektromos művek, amely még arra is lehetőséget kapott, hogy idén április 30-áig módosíthassa a mellékletet.
A főváros tulajdonában lévő vezetékekbe már hosszú évek óta húznak be különböző cégek különféle kábeleket. Az ELMŰ csak az egyik közülük, de érdekes módon valaki nagyon erőteljesen szorgalmazhatta azt, hogy köttessék meg a megállapodás az FKF és az elektromos művek között, pontosabban csak az ELMŰ-vel kössenek ilyen egyezséget.
Vajda Pál csütörtökön kategorikusan cáfolta, hogy ő adott volna utasítást a szerződés aláírására. Hajdu György FKF vezérigazgató szerint sem ő, sem pedig a cég más vezetője nem kapott ilyen értelmű rendelkezést. A Fidesz városatyái viszont egy olyan, az FKF Rt. felügyelőbizottsága ülésén készült jegyzőkönyvet idéztek a közgyűlésben, amely szerint az FKF Rt. munkatársai nem voltak hajlandók megnevezni azt a személyt, aki utasította őket a szerződés megkötésére.
Perlaki Jenő A kábelek fektetése nem állt le |
A kábelezés azonban nem csupán abból a szempontból előnyös az elektromos műveknek, hogy ezeken a vezetékeken távközlési szolgáltatásokat nyújthat, hanem azért is - hangsúlyozták a közgyűlési vita után fideszes képviselők -, mert így másokat ,,kiszorítanak a csövekből", vagyis nem marad hely a többi alternatív távközlési szolgáltatónak, akik a Matáv monpóliumának feloldása után olcsón, nagyobb útfelbontások és járulékos beruházások nélkül kezdhetnék meg tevékenységüket.