Rogán elhappolta az europaterv.hu-t a MeH elől
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Nem adták el
Az Index információi szerint egy cég már tavaly, néhány nappal a nagyszabású terv bejelentése után bejelentette az europaterv.hu és europa-terv.hu domainnév igényét. A megszerzett nevek ügyében egy évig senki sem jelentkezett Zivatar Bt.-nél, ám néhány hete Rogán Antal bejelentette vásárlási szándékát. A fideszes politikus szerint az ő ajánlatát követően jelentkezett a tulajdonosnál a Leo Burnett Budapest Kft., amely az elmúlt évben kapott megbízást a kormányzati kampányok intézésére. Rogán szerint a PR-cég állt elő egy félmillió forintos ajánlattal, majd amikor a Zivatar ezt elutasította, és nyilvánvalóvá vált, hogy az ő megbízásából vásárolták meg a címeket, a kormányfő nyilvános szerepléseinek előkészítésével foglalkozó helyettes államtitkár, Braun Róbert hívta fel a bt.-t "fenyegetőző hangnemben".Felár nélkül
Rogán állítása szerint az Európa-terv nem szerepel jogszabályban, nem neveztek el róla intézményt, ezért a kormánynak nincs előjoga a domainre. A Fidesz frakcióvezető-helyettese végül felár nélkül, 20 ezer forint plusz áfáért elvitte mindkét nevet a MeH elől. Mint mondta, Medgyessy február 16-i új évértékelőjét követő napokban beindítja a honlapot, amelyen az egykori ígéretek teljesüléséről lehet majd olvasni.A MeH sokallta
A Leo Burnett képviselője szerint viszont a Zivatar Bt. állt elő 450 ezer forintos ajánlattal, amit a MeH-ben soknak tartottak. Hajnal Zsolt, a kampányügyek e-projektjének vezetője az Indexnek azt mondta, hogy a Kancellária megbízásából a héten keresték meg a céget. Rogán Antal téved - nyilatkozta az Indexnek Braun Róbert, a miniszterelnöki kabinet helyettes államtitkára, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének egykori alapítója.Braun álláspontja szerint az országgyűlés informatikai bizottságának elnöke véleménye alapján "jogi szakértőként nem megbízható, internetes szakértőként pedig hozzá nem értő". Az Európa-terv a kormány modernizációs programjának kormányhatározatban rögzített neve, így az szerzői jogi oltalom alatt áll. A helyettes álamtitkár sajnálja, hogy a parlamenti informatikai bizottság elnöke ilyen kétes ügyletben vesz részt, és rombolja ezzel az internet hitelét. Braun megerősítette, hogy a MeH a Magyar Internetszolgáltatók Tanácsa mellett működő eseti választottbírósághoz fordul, mert a kormány "bejegyzett termékének" tekinti az Európa-tervet.
Az eseti választottbíróság testületének egyik választható tagja, Kiss István elmondta, hogy a testület soron kívüli döntéshozatallal 30-45 nap alatt tud ítéletet mondani a jogvitában. A döntés megszületéséig pedig a regisztrált tulajdonos korlátlanul használhatja a domaint. Az Index értesülése szerint egyébként az internetes bíróság eljárási költségét, ami 105 ezer forintot tesz ki, valamint a nyertes fél ügyvédi munkadíját az eljárás vesztesének kell megtérítenie.