Magyarország nem vesz részt a világkiállításon

2004.09.06. 07:12
A legtöbb európai ország ott lesz jövőre a Japánban rendezendő világkiállításon, Magyarország nem. Bulgáriától Németországon át Ukrajnáig a kontinens harminchárom országa képviselteti magát a 2005-ös expón.
A következő világkiállítást Magyarország nélkül rendezik a harmadik legnépesebb japán város, Nagoja vonzáskörzetében - írja a Népszabadság. A kormány a határozatot a nyugat-európai országok távolmaradásával indokolta.

A kormány alapos előtanulmányok és vizsgálatok után döntött úgy, hogy Magyarország ne vegyen részt az aichi világkiállításon - válaszolta a Népszabadságnak Major István. A Külügyminisztérium nemzetközi gazdasági kérdésekben illetékes helyettes államtitkára elmondta, hogy távolmaradásunkat nemcsak a költségvetési helyzet indokolta, de az akkor, 2003 elején megkérdezett potenciális érintettek - külkereskedők, befektetők, turizmusszervezők és mások - egybehangzóan a részvétel elvetése mellett érveltek.

Bezzeg

Az expó honlapján szereplő információ alapján Ausztria ott lesz Japánban: a szervezőbizottság 2003. május 14-én kapta meg az osztrákok részvételi szándékát jelző hivatalos levelet.

A résztvevők között összesen 33 európai ország található, köztük nemcsak Franciaország, Németország és Spanyolország, hanem Bulgária, Csehország, Románia és Ukrajna is. Az EU-tagországok közül mindössze négy: Észtország, Lettország, Magyarország és Szlovákia marad távol.

Az egyik résztvevő, Csehország, 300 millió cseh koronát, mintegy 2,3 milliárd forintot fordít a részvételre, ami kevesebb, mint amit az előző, hannoveri világkiállításra költöttek, és nagyjából megegyezik a hannoveri magyar költségekkel.