További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
"Strigák és szellemi hajléktalanok"
Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke a budapesti tanácskozáson kijelentette: "a bolsik bunkócska projektje" ellenére Kósa Lajos debreceni polgármester, képviselőjelölt, akit "aljas támadás ért" 5600 ajánlószelvényt gyűjtött össze. Kövér László arra kérte a küldötteket, hogy az Összefogás kongresszusán "a strigákról és a szellemi hajléktalanokról" ne essék szó. A striga kifejezést magyarázva elmondta, hogy "a sötét középkorban" így nevezték az állattá változó, az emberek belsőjét emésztő boszorkányokat. Szerinte azért nem kell róluk szót ejteni, mert napjaik meg vannak számlálva.
"Nekünk nem a kiábrándult emberek pártjára kell állnunk, hanem a tettre kész, aktív emberek mellé" - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke, a párt szombati kongresszusán. A Fidesz elnöke leszögezte, hogy azok mellé kell állni, akik a vállukon, a hátukon viszik az országot. Megjegyezte, hogy az MSZP a kiábrándult emberek pártja.
A pártelnök kiemelte: Magyarország keserves tíz év után mostanra eljutott oda, hogy joggal kérheti felvételét az Európai Unióba. Pokorni Zoltán szerint ebből a szempontból kulcsfontosságú a 2002-es esztendő, mert évtizedekre meghatározza Magyarország lehetőségeit és mozgásterét. Leszögezte: biztos abban, hogy Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely pontosan tudja saját nemzeti érdekeit, és képes is azokat következetesen érvényre juttatni.
Reális esély a kormányzati munka folytatására
A legnagyobb kormánypárt elnöke a választásokkal összefüggésben hangsúlyozta: most először világos, hogy mi az az erő, összefogás, ami bizalmat kér a választóktól, most látható először a választások előtt az a koalíció, amely az ország irányítására vállalkozik. Szerinte most van először kézzel fogható, reális lehetősége egy kormánynak, hogy munkáját több választási cikluson keresztül folytassa.
Pokorni Zoltán szerint a polgároknak megvan a lehetőségük arra, hogy ne a szavak és ígéretek, hanem a tettek alapján döntsenek. "Ma a polgárok jobban élnek, mint 1998-ban, jobban bízhatnak önmagukban és a jövőben" - jelentette ki a politikus. Kitért arra, hogy a magyar gazdaság növekedése a kétszerese, háromszorosa volt az Európai Unió átlagának. A Fidesz elnöke elmondta, hogy a 2006-ig tartó ciklusban az egy gyermeket nevelők egymillió, a két gyermeket nevelők kétmillió, a három gyermeket nevelők hárommillió forintig adómentesek lesznek. Leszögezte, hogy a legrászorultabbaknak nyújtott kiegészítő családi pótlékot a következő ciklusban meg kell duplázni.