![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Orbán kormányozza majd az önkormányzatokat?
További Belföld cikkek
-
Törölték azt a repülőjáratot, amivel Ákos és zenekara ment volna Tusványosra
- Ők már biztosan beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe
- Alkalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta
- Szexuális tartalmú beszélgetéseket folytatott fiatal fiúkkal Szabadszállás jegyzője
- Kábítószer-kereskedőt és -fogyasztókat fogtak el Kerecsenden
Orbán Viktor vezetésével egy külön pártként működhet majd a Fideszben az önkormányzati képviselők fóruma névre keresztelt többszintű szerveződés, ha a november 24-i kongresszus módosítja a párt alapszabályát.
Három szint
Információink szerint a Fidesz által jelölt vagy támogatott polgármesterekből és önkormányzati képviselőkből létrehozandó többezres létszámú külön szervezet vezetője az alapszabály szerint a szövetség elnöke lesz. Az országos gyűlésen kívül kialakítanak még regionális és választókerületi önkormányzati gyűlést is, valamint a Fidesz országos elnöksége mellett létrejön egy önkormányzati tanács.
Orbán kezébe összpontosul
A módosításokkal jelentősen kiterjed majd Orbán Viktor szerepköre, személyes kontrollját biztosítja majd, hogy a regionális gyűléseket az általa kinevezett, eddig a pártalapszabályban nem létező regionális pártigazgatók vezetik majd. A választókerületi önkormányzati gyűlések élére a javaslat szerint a választókerületi elnökök kerülnek. Mint ismeretes, a vk. elnökök személyéről is végsősoron a pártelnök hozza meg a döntést. Az önkormányzati tanács elnöki tisztét viszont megint csak a pártelnök töltené be. Ez a szervezeti egység egyeztetne az önkormányzatokat érintő ügyekben, és feladatköréhez tartozik majd a területet érintő javaslatok kidolgozása is. Az új alapszabály szerint a pártelnöknek a tanács összetételére is nagy befolyása lesz.
Minden döntésről tudnak majd
Úgy tudjuk, hogy a Fidesz önkormányzati választási győzelme után kialakított koncepció lényege, hogy a pártvezetés, főként Orbán Viktor folyamatosan informálódhasson az önkormányzatok döntéseiről, a költségvetési és EU-s pénzek elköltéséről. Az alapszabály szerint az új pártszerv feladata a szövetség egységes önkormányzati politikájának megvalósítása lesz, de valószínű, hogy a szervezet keretein belül a pártvezetés direkt befolyást tud majd gyakorolni az egyes településeken folyó projektek előkészítésére, a gazdasági szereplők körének kijelölésére.
Az októberi önkormányzati választáson a Fidesznek közel 4000 megyei, városi falusi képviselője, polgármestere lett - mondta az Indexnek Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Szijjártó szerint az alapszabály-módosítás egyetlen mozgatórugója az, hogy ennek a 4000 embernek minél nagyobb beleszólása legyen a Fidesz politikájába.