Az erre vonatkozó bejelentés részleteiről szombaton jegyzőkönyvbe rögzítve állapodtak meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékesével - közölte Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője az MTI-vel. A BRFK sajtóosztályán megerősítették, hogy megérkezett a bejelentés, de tudomásul vételéről még nem döntöttek. Erre a törvény szerint a bejelentéstől számítva 48 óra áll rendelkezésükre.
A Kossuth téri tüntetők március 20-tól április 30-ig minden nap 17.30 és 21.30 között szeretnének demonstrálni az Országház előtti parkolóban. A hangosítást a főbejárat lépcsőjére helyeznék. A szervezet vállalta, hogy sátortáborozást és italozást nem engedélyeznek, mozgó WC-ket állítanak fel, a füves területet nem használják, és kormányellenes tüntetésük mindvégig megőrzi békés jellegét. A Parlament előtti tüntetés részleteiről hétfőn az V. kerületi polgármesterrel, Rogán Antallal is egyeztetni kívánnak, illetve kérik majd, hogy a mobil WC-t az önkormányzat biztosítsa számukra.
Gonda László elmondta: azokkal a szervezetekkel, akiket szívesen látnak tüntetésükön, együttműködési megállapodást kötnek, hogy a rendőrséggel vállalt feltételekhez ők is alkalmazkodjanak. Ha a rendőrség hétfőn lebontja a kordont a Kossuth téren, a szervezet nem tart tüntetést az Országház előtt, és az ott esetleg spontán alakuló tüntetéshez sem csatlakozik, mivel "törvényes kereteken belül" kívánnak tiltakozni a kormány ellen. "A Parlament számunkra egy szentély, nem kívánjuk azt meggyalázni" - mondta a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője a hírügynökségnek.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon