Ősi országunkat és a Kossuth teret együtt vesszük vissza

Délután ötkor a Batthyány-örökmécses körül a parkoló autók között olyan 50 ember álldogál, és kis csoportokban beszélget. Didergős agóra.

"Az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért, hogy Gyurcsány takarodjon" - foglalja össze valaki éppen a dolgok állását.

Az emlékmű körüli korlátról egy ember a gyertyanyomokat kapargatja, a mécses és virágmaradványokat pedig kis halomba gyűjti az 1849 október 6. felirat alatt. A talapzaton a lépcsők tetején kis papírzászló, rajta reszketeg nyomtatott nagybetűkkel:

"Drága édesapámért és azokért, akik vérüket adták a forradalomért. 1956"

Az első árus még csak most pakol ki. "Mindjárt jönnek a könyvek is" - mondja egy bámészkodónak, aki a jelvény- és zászlókínálatot nézegeti.

Az elsők közt főleg szomorú arcú idős emberek érkeztek, de van néhány fiatal is, páran zászlóba burkolózva.

"Én már úgy utálom a pofájukat ezeknek a rohadt zsaruknak. Nem bírom már nézni se" - morogja egy ötvenes nő. De nem kell sokat elviselnie, az Aulich utcánál a kordon előtt csak két motorosrendőr álldogál. Unatkoznak, akárcsak a fotósok.

"Mutassuk csak! Ilyet azért nem kéne. Szemből nem kéne." - mondja egyikük egy fotós lánynak, aki éppen avval múlatja az időt, hogy a rendőrt és motorját egybekomponálja egy kutyát sétáltató nénivel.

"Szemből és a viperával." - homorizálnak pár lépésre kollégái a jelenetet figyelve.

Öltözködési fronton semmi különösebb nem történt a Kossuth tér óta. A legérdekesebb talán a "műtősdeszantos" - mint Huszti Pisti nevezi -, az az idősebb figura, aki fapapucsban, vegyvédelmi ruhában és gázálárccal az oldalán jelent meg a demonstráción.

Fél hat körül már lehetnek vagy százötvenen. Megérkezik a perecárus, a pattogatott kukoricás, épül a szabadtéri teafőzde, és felállítja standját egy nemzetiszínű sálakat és sapkákat kínáló kereskedő is.

"Te forradalmár vagy?" - lép hozzám egy negyvenes férfi.

"Dehogy vagyok!" - mondom neki, és éppen tovább lépnék, amikor rámszól.

"Várjál, mert én az vagyok. És ezt a szórólapot kifejezetten forradalmi eseményekre tartogatom." Ezzel kezembe nyomja "Becsapóemberek üldözése gyalog és motoron. Laci bácsi 3. szórólapja, 2006. október" című dolgozatát. Majd tovább megy, én meg lefagyva olvasgatom hátán a "Harácsoló pénzemberek megfékezése életmódváltással" feliratot.

Az örökmécses mellett sűrűbb csoportban kisebb belső vita indul a Kossuth téren gyűjtött adományok felhasználása körül, de távolabb senki nem hallja őket, mert hangosításuk nincs.

Fél hét körül aztán érkezik egy kis megafon, és valaki belemondja, hogy hamarosan jön az erősítés, és akkor kezdődik a hivatalos program. Ő pedig az Aranybulla polgári engedetlenségi kör tagja, és elkezd tanácsokat osztani, mit kell tenni, ha valaki kezes-lábasba öltözött, azonosító nélküli rendőrrel találkozik. Le kell fényképezni.

A megafon olyan halkan szól és úgy recseg, hogy az emberek megpróbálnak egy tíz méter átmérőjű körbe tömörülni, hogy halljanak valamit. De persze a legközelebb állókon kívül senki nem hall semmit, mert a kör szélén azt kiabálják, hogy "hangosabban", "nem hallunk semmit".

Laci bácsi műsorából sem hallani sokat. Pedig először elénekli az Ötödik induló című dalát a Völgyvidéken és hegygerincen át dallamára.

"Igazságügy, egészség, oktatás
szétverve, romokban hever.
Megússza az illetékes,
Mert a bíró is haver.
Ébredj végre rabszolga, nincstelen.
Rajtad múlik, van-e jövőnk.
Kapd el hát az öntelt tolvajt.
Sokat szolgáltad már őt." (részlet)

Tetszik a közönségnek. Laci bácsi meg is próbálja dalárdává alakítani közvetlen környezetét. Ketten kifeszítik az A0-ás lapra nyomtatott dalszöveget, ő pedig felszólítja a közelében állókat, hogy "most pedig énekeljük el együtt".

Ezt követte a NO-HARÁCS című induló a János bácsi a csatában dallamára:

"Azt is lopják, ami nincsen.
Házat épít lopott kincsen. .
Harácsolnak, hazudnak. .
Dolgozni sosem fognak."(részlet)

Majd mindenkinek figyelmébe ajánlja legújabb szórólapját.

Laci bácsi legnagyobb alkotása szerintem mégis inkább az Egészséges fejbőr együttes Esküszünk című dalának aktualizálása:

"Esküszünk a Nemzet magyar Istenére, .
Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre. .
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta, .
Ősi országunkat és a Kossuth teret együtt vesszük vissza."

A politikai önkifejezés egyik kedvelt formája a táblabarkácsolás. Ebben a műfajban régóta nagy kedvencem egy szemüveges, csendes, álmodozva kószáló bácsika, aki ha nem is minden alkalomra, de igen gyakran új művet készít. Mostani táblájának egyik oldalárán hatalmas vörös fülekkel és ragasztott faorral kiegészített Gyurcsány- és Gergényi-fotó, a képek alatt felirat: Hazug Csótány, Bátor Görényi. A másik oldalan a bal alsó sarokban Gyurcsány vaddisznó vagy varacskos disznó képében, a szabadon maradt felületen pedig "Elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyonis!" felirat.

Aki akarta, a megafonba természetesen belemondhatta a mondandóját: Gyurcsány és kormánya mondjon le, állítsák vissza a demokráciát, kapjanak amnesztiát hőseik.. stb. De nem sokan hallották, mindenki szanaszét beszélgetett. Csak akkor volt együtt a kétszáz fős tömeg, amikor a Himnuszt és a Székelyhimnuszt énekelte, majd utána vesszenakormányozott és Gyurcsánytakarodjozott egy kicsit.

Egy idő után többen unatkozni is kezdtek a hidegben. Háromnegyed hétkor a sapkaárus összepakolt, hétkor hazaindult a bácsika is a Hazug Csótánnyal és a Bátor Görénnyel. "Érdemes várni, hamarosan jön a hangosítás", mondja valaki a megafonba. Olyan százötvenen mindvégig ki is tartanak.

Az újságírók és fotósok pedig hol toporognak a hidegben, hol meg teáznak a Java Cafféban. Emellett én keringeni is szoktam a beszélgetők között, és beszédfoszlányokat gyűjtök:

"Magyarország ha magához térne..."

"A gazdák három nap alatt eltüntetnék..."

-"Ha hasba rúgsz egy rendőrt, akkor joga van téged megbilincselni."
-"De hasba rúgni nincs joga!"

"Terrorizálták az emebereket..."

"A Gergényit úgy össze tudnám püfölni..."

"Már a kutya is haza akar menni."

Herman István, az '56-os Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja és kísérete érkezése kicsit feldobja a hangulatot. Egyikük belefúj egy három méter hosszú, 10 centiméter átmérőjű papírcsőbet, melyre egy zászlót is applikáltak.

"Lehel kürtje" - mondja.

Majd társa kapja fél kezébe, és a fotósoknak pózolva azt mondja, hogy "Toldi Miklós". Majd egy idő után betűzik az örökmécses alá.

Fél nyolc körül aztán megérkezik a hangosítással Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 alapítója. Nyolcra valahogy össze is állítják, bár egy ideig nagyon úgy tűnik, vissza kell vinni cserélni, mert kontakthibás. Az áramforrásul szolgáló autó tetején deszkalap, rajta két hangfal, köztük mikrofonállvány, melyhez végül odalép Gonda, és elmondja, hogy nem sikerült a rendőrségtől visszaszerezni a Kossuth téren lefoglalt berendezéseiket, de a jelenlegi végül is olcsó megoldás, nem is kell őrizni, egyébként meg minden kezdet nehéz.

A cél persze a helyszínváltozással sem változott. "Addig innen nem megyünk el, amíg a kormány le nem mond" - mondja bevezetésül. (November 30-ig van engedélyük itt a demonstrációra.)

Majd átadja a terepet Herman Istvánnak, mondjon ő is egy-két lelkesítő szót. Herman szerint a vidék és a város egységében van az erő. "De vidéken az emberek félre vannak vezetve, mert a médiákból negatívumok jönnek elő". Fel kell hát világosítani őket, "mindenki fogja tehát mobiltelefonját és az internetet, mert ma már sok eszköz áll rendelkezésre".

"Senki ne nevezze Gergényit görénynek, mert az egy aranyos állat" - kezdi a következő, állatbarát szónok. Azon van felháborodva, hogy a Vasprefektus egy műsorban azt találta mondani, akár éleslőszert is használhatott volna a rendőrség október 23-án.

"Aki magyarra éles fegyverrel lő, annak számolnia kell vele, hogy a nép ítélni fog fölötte" - figyelmezteti Gergényit. Azt is közli, hogy feljelentik Bene Lászlót, mert ő adta ki azt a belső utasítást, mely szerint nem kell azonosítót viselniük a rohamrendőröknek. Továbbá a hágai nemzetközi törvényszék elé viszik az ünnepen történteket.

Ő is alig talál szavakat arra, hogy a rendőrség nem adja vissza lefoglalt dolgaikat: "Olyan embertelenség lakozik a szívükben, mint Fletónak."

Majd visszaadja a mikrofont Gondának, aki részletesen elmeséli, hogyan babrált ki a Kossuth tériekkel Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője. Éppen ott tart, hogy a Kossuth térről kiszorított emberek "vérlázítóan provokálva voltak", márpedig" ilyet nem lehet tenni október 23-án", amikor odalép hozzánk egy fiatal srác, mint később kiderül, teológushallgató, és nyakas kálvinizmus áll a szívéhez legközelebb.

"Hát ti honnan vagytok? 168 óra?"

"Nem. Index."

"Na, azt is nagyon szeretjük."

"Mert nem írjuk meg az igazságot, mi? Mondd csak, ti figyelitek az újságírókat?"

"Persze."

"Azt azért figyelembe kellene venned, hogy mi mindenen ironizálunk."

"Az irónia nem baj. A gunyorosság. Meg amit az emberekről írtok. Itt is vannak szörnyű arcok, de azok mindenhol vannak. És ti is mindig az árpádsávos zászlókkal vagytok elfoglalva. Nem tudom, láttátok-e, vannak itt olyan árpádsávos zászlók, melyból kivágták azt a részt, ahol régen a nyilaskereszt volt."

"És ha másképp írjuk le a dolgokat, mint ti szeretnétek, akkor ide se jöjjünk?"

"De gyertek."

"Több empátiát szeretnétek?"

"Empátia sem kell, csak objektivitás."

"Objektív leszek, ha leírom, milyen pancser volt ez az egész?"

"Na, erről van szó! Azt írjátok le, a Gonda Laciéknak mit kellett rohangálniuk, hogy egyáltalán legyen valamilyen hangosítás."

"Mondjuk engem nagyon zavar, ahogy azt a zászlót beillesztettétek az örökmécses lábába."

"Az engem is. Tényleg, miért van ott?" - fordul társához, de ő se tudja.

És így fecsegtünk tovább kedélyesen, de nem tudtam elhessegetni azt az érzésemet, talán ez lesz az utolsó részletező riport. Annyira utálnak itt már bennünket, hogy lassan nem merek jegyzetfüzettel mászkálni közöttük.