Kötelezik a falugazdászokat Gyurcsány előadásának meghallgatására
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Orbán csak egy egyszerhasználatos eszköz egy ocsmány világot építő játszmában
- Ügyészi fellebbezés után hét évet kapott a férfi, aki egy többlakásos ingatlant gyújtott fel
- Letartóztatásból is kapja a fizetését Óbuda polgármestere, üzent a III. kerületnek a főispán
- Elhagyhatta az országot a Sallai Nóra autójával ütköző BMW tulajdonosa
- Új szerepkörben tér vissza a hűtlen kezeléssel vádolt V. Naszályi Márta volt budavári polgármester
Az újságíróknak kiosztott levélben, amelyet Máhr András helyettes államtitkár jegyez, az szerepel, hogy a 2005. július 5-én Gyöngyösön, a Károly Róbert Főiskolán tartandó rendezvény "sikeressége érdekében" minden hivatalvezetőnek és falugazdásznak kötelező a részvétel, továbbá meg kell jelenniük a megyei társintézmények vezetőinek is, így például a földhivatalok vagy az állat-egészségügyi, növény- és talajvédelmi állomások, illetve az erdészeti szolgálatok képviselőinek is.
Mi lesz a retorzió?
Lengyel Zoltán, a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetjének vezetője közölte, hogy az elektronikus levél szerint minden megyében jelenléti ívet kell készíteni, és azt a helyszínen leadni. Álláspontjuk szerint a rendszerváltás óta nem volt példa hasonló esetre, hogy a "kormányfő közpénzen szervezett kampánybeszédére kötelezően el kelljen menni a hivatalnokoknak". Kérdésre válaszolva hozzátette, összesen mintegy 650 falugazdász dolgozik az országban. A dokumentum szerint az előadáson való részvétel alól csak az ügyeletet tartó falugazdászok mentesülnek, a többieknek autóbusszal kell a helyszínre utazniuk.
A Fidesz szeretné tudni, hogy mennyit költ a kormány az adófizetők pénzéből erre a rendezvényre, a hivatalnokok szállítására, és mennyi pénzt kap a Károly Róbert Főiskola, amelynek rektora Magda Sándor, az MSZP mezőgazdasági munkacsoportjának vezetője. Arra is kíváncsiak, hogy milyen retorzió éri azokat a falugazdászokat, akik nem vesznek részt a rendezvényen.
Jogában áll
Pásztohy András, a tárca politikai államtitkára csodálkozásának adott hangot, amiért Lengyel Zoltán sérelmezte, hogy a minisztérium helyettes államtitkára az általa felügyelt terület vezető tisztségviselőit kötelezte a gyöngyösi rendezvényen való részvételre, hiszen a tárca helyettes államtitkárának ez jogában áll, és fontos, hogy a vezető tisztviselők első kézből kapjanak tájékoztatást a kormányzat tervezett intézkedésekiől, hogy a gazdálkodóknak továbbadhassák az információkat.
A miniszterelnöki tájékoztatóra nemcsak a tárca vezető tisztségviselőit hívták meg, hanem az agrár-érdekképviseletek képviselőit is, továbbá a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Tanács tagjait, valamint az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagjait, függetlenül attól, hogy kormánypártiak-e, vagy ellenzékiek. Az államtitkár felidézte, hogy ő ellenzéki képviselőként Torgyán József minisztersége alatt ott lehetett ugyan a tárcavezető Somogy megyei látogatásakor tartott hasonló rendezvényen, de közölték vele, hogy nem szólhat hozzá. A mostani rendezvény teljesen nyilvános.