Disznólopásból lett gárdafelvonulás?
További Belföld cikkek
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
Attrocitások nélkül zajlott le a Magyar Gárda délután kettőkor kezdődött tatárszentgyörgyi demonstrációja – jelentették a helyszínről az Index munkatársai. A becslések szerint három-négyszáz gárdista a kétezer lakosú község főterén vonult körbe-körbe, miután a rendőrség nem engedélyezte, hogy az eredeti terveik szerint, a cigányok által sűrűn lakott településrészen vonuljanak végig.
A felvonulást követően Bíber József, a Jobbik Alelnöke, a Fidesz-Jobbik szolnoki önkormányzati frakciójának tagja mondott beszédet. A programban szerepelt Dósa István, a Magyar Gárda országos főkapitánya és Szegedi Csanád, a Magyar Gárda Egyesület alapító tagja is. Beszédet mondott Kolompár János, egy helyi roma is, aki azt állította, a Magyar Rendszerváltó Fórum és a Cigány Kisebbség a Magyar Nemzetért Mozgalom nevében szónokolt.
Kolompár a rendezvényre egy Gyurcsány-bábut vitt magával, azt mondta, azt kell közösen, cigánynak és magyarnak leköpni, nem pedig egymást gyűlölni. Munkatársunk szerint, bár a javaslat nagy tetszést aratott, a gárdisták közül ennek ellenére is sokan kifütyülték a cigány szónokot.
Sok rendőr, nyugodt helyiek
A helyszínt nagyjából száz – az MTI munkatársa szerint megközelítőleg 150 – rendőr biztosította, munkatársunk minden sarkon látott rendőröket, és nagyjából harminc rendőrautót számolt meg. A helyiek közül két-háromszáz érdeklődőt vonzó rendezvény környékét a rendőrök lezárták.
A légkör azonban ennek ellenére sem volt feszült a magas munkanélküliségtől sújtott faluban, ahol az ott élők szerint az utóbbi években nőtt meg jelentősen a cigány lakosság aránya. A helyiek közül volt, aki azt mondta, hogy a lakosok harminc százaléka roma, mások ötven százalék fölöttire tették ezt az arányt.
Munkatársunk ugyanakkor nem találkozott olyanokkal, akiknek kifejezetten rossz véleményük lenne a romákról, bár azt a legtöbben elismerik, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a lopások. Volt olyan helyi is, aki szerint az egész Gárda-felvonulást egy ilyen lopási ügy előzte meg: tudni vélte, hogy a gárda egyik tagja a faluban lakik, és nemrégiben ellopták, majd megsütötték egy disznaját.
Délelőtt szolidaritási menet volt
Ha disznót nem is, szalonnát most is sütöttek a faluban: délelőtt szolidaritási menetet tartottak roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői, majd elmentek szalonnát sütni. A szolidaritási menet során mintegy száz helybéli roma és az említett szervezetek vezetői a cigány himnuszt énekelve vonultak a romák által lakott utcából a helyi katolikus templomba, s ott imát mondtak a II. világháború idején meggyilkolt zsidó és roma emberek lelki üdvéért.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, a templomban elmondott beszédében úgy fogalmazott: "ide kellett jönnünk, mert a gyilkos náci eszme ma jelen van Magyarországon, és jelen lesz Tatárszentgyörgy utcáin, ezért össze kell fognunk, nem hagyhatjuk, hogy félelmet keltsen egy szélsőséges csoport Magyarország egyetlen kisebbségében sem". Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke azt mondta: nem értenek egyet azzal a szélsőséges állásponttal, amely a szólás és a gyülekezés jogát előrébb helyezi a társadalmi békénél és az emberi méltóságnál, ezért követelik az alkotmányellenes és szélsőjobboldali célokat követő Magyar Gárda és a Jobbik betiltását.
Huzavona a megrendezés körül
Vasárnapig az is kérdéses volt egyébként, hogy megtartják-e a Gárda demonstrációját. Berente Imréné, Tatárszentgyörgy polgármestere szerint a Magyar Gárda félrevezette az önkormányzatot, mert rendezvényének a területét nem a kívánt célra, hanem a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni vasárnap délután.
A település vezetője ezért szombaton visszavonta a korábban már jóváhagyott területfoglalási engedélyt. A rendőrség azonban jóváhagyta a demonstrációt, így azt megtarthatta a Magyar Gárda.