Garamvölgyi igazgató maradna az ORFK-n
Decembertől megszűnik?
A lap most "megbízható forrásból" úgy értesült, hogy Salgó László egy előzetes egyeztetés nélkül összehívott értekezleten közölte Garamvölgyi Lászlóval az általa vezetett kommunikációs igazgatóságot érintő, december 1-től hatályos átszervezéseket, mely szerint megszűnik az ORFK kommunikációs igazgatóság és egy új összevont igazgatóság jön létre. Ugyanezen forrás szerint decembertől szétválasztják a kommunikációs igazgatói és a szóvivői posztot, utóbbi a titkársági főosztályhoz kerül.A Népszava értesülése szerint az új igazgatósághoz tartoznak majd a bűn-, és balesetmegelőzési osztályok és továbbra is ide sorolják majd a társadalom- és sajtókapcsolatok osztályait is, az eddig a Garamvölgyi irányítása alá tartozó Zsaru magazin a gazdasági főosztályhoz, a Bűnügyi múzeum pedig a Belügyminisztériumhoz kerül. A napilap szerint amennyiben Garamvölgyi nem ért egyet az átszervezéssel, és nem fogadja el a neki felajánlott posztot, megszüntetik munkaviszonyát.
Csak találgatás
Az Index érdeklődésére az ORFK kommunikációs igazgatója nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni a Népszava őt érintő információit, és hangjában némi ingerültséggel helyetteséhez, Németh Lajos alezredeshez irányított, mondván hogy "ő kommunikál". Garamvölgyi helyettese "sajtótalálgatásnak" minősítette a Népszavában megjelenteket, és határozottan kijelentette, nem született semmilyen döntés Garamvölgyi László elmozdításáról, továbbra is ő az ORFK kommunikációs igazgatója. Az ORFK sajtóirodáján senki nem kívánt nyilatkozni az ügyről, "nem kommentáljuk" - hangzott a kialakított állásfoglalás.Megkérdeztük a Zsaru magazin és a Bűnügyi múzeum illetékeseit is, de a kommunikációs hierarchiára hivatkozva nem kaptunk érdemi felvilágosítást. A "titokzatos értekezleten" elhangzottak kapcsán annyit azért elmondott a múzeum igazgatója, hogy valóban átszervezés folyik az ORFK berkein belül, aminek részleteiről ugyan semmit nem tud, de ha a Népszava múzeumra vonatkozó állításai igazak, akkor jó hírt jelent a Bűnügyi múzeumnak.