Késett a miniszter költözése
Gógl idén január elsejével távozott hivatalából, de amint az Index még az év elején részletesen beszámolt, az egykori orvos lemondása után nem fontolgatta a költözködést. A vonatkozó jogszabályok szerint három hónapja lett volna a távozásra Góglnak, de arra hivatkozva maradt, hogy ő lesz a tárca által alapított Nemzeti Egészségvédelmi Kht. ügyvezetője, s e tisztségéből adódóan továbbra is jár neki az ingyenlakás. A kht. terve hamar lekerült a napirendről, az exminiszter "elcuccolása", mégis váratott magára.
Mikola: A költözködés már folyamatban
Keller László szocialista frakcióvezető-helyettes néhány hete írásbeli választ igénylő kérdést juttatott el a hivatalban lévő egészségügyi miniszterhez, azt tudakolva tőle, "mi a helyzet az Úri utcai szolgálati lakással". Mikola István jelzése szerint a lakásban jelenleg is Gógl Árpád tartózkodik, akivel még 1999-ben kötött bérleti szerződést az I. kerületi önkormányzat vagyonkezelő cége. A tárcavezető szerint elődje kiköltözése már folyamatban van, és várhatóan december elsejével be is fejeződik. A tárca korábban azt mondta: nincsenek különösebb tervei a luxuslakással, a bérlőkijelölési jog ezért vélhetően visszaszáll az önkormányzatra.