Besült Grespik mennyköve

2007.05.07. 12:42
A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Grespik László által Paizs Miklós ellen indított büntetőeljárást, mivel Grespik László nem jelent meg a tárgyaláson. Az ügyvéd börtönbüntetést és egymilliós kártérítést kért.

"Ha a magánvádló nem jelenik meg, azt a vád elejtésének kell tekinteni" - magyarázta a bíró a helyzetet. Kimentésnek azonban még helye van, így olvasóink talán mélyebben is megismerhetik a történetet, ha az ügyvéd megfelelő indokot hoz fel távolmaradására, és folytatódik a procedúra.

Paizs Miklós Balra át! című dalában két negatív jelző szerepelt az ismert ügyvédről. Az egyik szinonímái közé tartozik például a 'bárdolatlan', 'közönséges', 'faragatlan', 'bunkó'. A másikéba többek között a 'gyengelméjű', 'bolond', 'hülye', 'félkegyelmű'.


Paizs Miklós

A két fejezés használata miatt Grespik László büntetőeljárást kezdeményezett, és becsületsértés miatt "elrettentő mértékű" börtönbüntetést kért, majd keresetét kiegészítve egymillió forintos kártérítést is követelt.

A békéltető eljárásban - Paizs beszámolója szerint - Grespik úgy nyilatkozott: nem lát lehetőséget arra, hogy megbocsássa az őt ért sérelmet. Bár 68-ban - amikor még csak négyéves volt - még kenyeret dobott vissza, de ma már inkább azt vallja: "Ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel".

Paizs Miklós szokásához híven hosszú beszéddel készült a tárgyalásra, melynek végén annak kimondását kérte volna a bíróságtól, hogy közszereplők lehülyézése alkotmányos jog.