Szilvásy újra rárepült a Gripenekre

2007.12.18. 17:30
Felelősök márpedig kellenek Gripen-ügyben, így a kormány újra nekirugaszkodik, hogy feltárja az Orbán-kormány vadászrepülő-beszerzés projektjének esetleges visszásságait. Az ügyben egyébként egy semmi újat nem mondó jelentést már letett egy országgyűlési vizsgálóbizottság, amit Vadai Ágnes vezetett. A kormány nemzetbiztonsági kabinetje most egy munkacsoport felállításáról döntött, ennek munkáját szintén a honvédelmi államtitkár irányítja.

A Gripen vadászrepülők 2001-es beszerzésének törvényi kereteit vizsgáló munkacsoport felállításáról döntött a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, jelentette be a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Szilvásy György szerint a testület a "nyomozás" vezetését Vadai Ágnesre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárára bízta.

A kormány egyébként már korábban felállított egy Vadai Ágnes vezette vizsgálóbizottságot is, amely novemberben fejezte be munkáját. A testület azt állapította meg, hogy az Orbán-kormány által 2001-ben megkötött szerződés szakmailag nem volt megalapozott, ugyanakkor a jelentés felelősöket nem nevezett meg. Ezt a nemzetbiztonsági kabinetre és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságára bízta.

Szilvásy György szerint a felelősök megtalálásához mindenképen szükség van a 2001-es szerződés jogi körülményeinek és törvényi összhangjának vizsgálatára, éppen ezért a friss munkacsoportba bekerült az igazságügyi tárca képviselője is. A testületnek január végéig szól a megbízatása, a Nemzetbiztonsági kabinet ezután dönt a következő lépésekről.