Utoljára mentette: Gyurcsány

"Lehet, hogy ez a sor nem is dedikálásra vár?" - kérdezi egy elegáns, törékeny nénike az Alexendra kiadó Nyugati téri boltjának földszintjén, a bejárat mellett elkerített kis terület körül örvénylő, körülbelül két méter vastagságú embergyűrűtől.

"Nem, itt még a fotósok és az operatőrök várnak. Ott lehet a sor vége" - mutat a bolt végébe egy segítőkész kolléga, aki éppen vesztésre áll. A néni pedig elindul, kezében Gyurcsány Ferenc Útközben című dolgozatának keménykötésű példányával. Én pedig utána. De én messzebbre megyek, fel az emeletre. A jobb hadállásokat azonban már ott is elfoglalták.

"Jó, akkor rádión követem az eseményeket!" - gondolom, és leülök a kávézó pultjánál, egy mennyezetbe épített hangszóró alatt, szemben a Demos könyvkiadó munkatársával, aki tiszteletpéldányokat osztogat a sajtó munkatársainak.

De még így is kemény volt.

Szénsavmentes ásványvíz gyöngysorral

"Én jártas vagyok mindenféle meghívók letöltésében - kezdi Török Gábor politológus -. A Miniszterelnöki Hivatal Word-formátumban küldte el a könyvet. Meg is néztem az adatlapot: Gyurcsány Ferenc mentette utoljára."

Talán azt a pletykát akarja eloszlatni, hogy nem is a miniszterelnök írta. Szerintem is égetnivaló bolond, aki hitelt ad ennek a szóbeszédnek. A miniszterelnök körül rajzó szociológus, filozófus társaság nem tud egyszerű bővített mondatokat írni, tíz tagmondatnál ritkán adják alább.

"Politikustól politikai cselekedet könyvet írni" - lepi meg következtetésével a megjelenteket a szakértő, aki vélhetően nem olvas szépirodalmat. Legalábbis szépírói erények csillogását véli felfedezni a miniszterelnöki műben.

De az is lehet, hogy futott egy gusztustalan tiszteletkört. Remélem, jelöli valaki a következő Szürke kardigán díjra, a politológusok citromdíjára, az "identitáshiánypótló mű" kifejezés megalkotásáért.

Lakner Zoltánt is lenyűgözi a miniszterelnöki íráskészség. Sőt maga is képi eszközöket ragad. Ebben a könyvben nem pusztán a "magyar ugaron díszelgő növényekről van szó". Gyurcsány Ferenc könyvével bevitte a hazai politikai diskurzust az európai főáramba, véli a szintén politológus.

Ő egy kritikai megjegyzést is megenged magának. Hiányolja az "emberjogi kérdések koncentráltabb kifejtését", pedig Tony Blair...

"Köszönöm, hogy kíváncsiak a könyvre" - kezdi a miniszterelnök. Pár hónap intellektuális szenvedés, pár hét írás, pár nap hátfájás, adja meg a könyv történetének egyik lehetséges leírását az elsőkönyves szerző.

A közszereplőnek az a kötelessége, hogy megmondja, mit gondol az országról és benne a maga feladatáról. Ehhez bátorság kell, mert számonkérhető. Nem véletlen, hogy nem tolonganak a politikusok közíróként. Nagy baj lenne, ha nem befolyásolná az MSZP politikáját. Silány fércmunka, mondják majd ellenfeleim. De nem ez a fontos. Hanem az, hogy pár ezren, akik nem dőlnek be a 20 másodperces politika bódító világának, többet fognak tudni arról, mit gondolok. Nem spórolható meg az elmélyülés. Valahogy így összegezhető a miniszterelnöki könyvbemutató. De erről ennyit.

A milliárdos miniszterelnök többször mesélt nekem arról, hogy gyerekkorában 4,20-as kekszet kapott desszertként, mégis elpirultam, amikor megbicsakló hangon bejelentette, az első példányt édesanyjának dedikálná, akinek gyerekkorában olyan dolgokat is elmondott, amit még fiúbarátainak sem. De erről is ennyit.

Éppen intenzíven sajnáltam magam a kávézó pultjánál, amikor megjelent Klára asszony és a miniszterelnöki édesanya. Letelepedtek egy asztalhoz, tőlem két méterre. Klára asszony rózsaszínben volt, szénsavmentes ásványvizet ivott fehér gyöngysorral. Az édesanya Fanta narancsot. De az idillt gyorsan megtörte egy lelkes potenciális olvasó, aki Dobrev Klárával dedikáltatta férje könyvét.

"Álljon azért sorba! Mégis csak más. Nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni" - javasolja bátortalanul.

De az újságírók sem voltak különbek.

"Sokat beszélgettünk a férjemmel ezekről a problémákról" - mondja egy kollégának, aki a múzsai szerepéről faggatná.

Néha látja a problémákat

A Ferger Cafe teraszán a könyv dőlt betűs részeit olvasom. Ha van benne valami új, biztosan kiemelték. Egyszer csak, mint egy jelenés, leül asztalomhoz egy könyörtelen megjegyzéseiről ismert politikai filozófus, nyakában hét hónapos gyermekével, akit az alkonyi fényben szeretne fürdetni, amíg ő iszik egy kávét.

Még nem volt magyar miniszterelnök, aki felismerte volna, mennyire igazságtalan újraelosztási rendszerünk.

"Néha látja a problémákat. De a válaszok!" - hangzik az értékelés.

Az Akadémia bejárata előtt beszélgető szoci és szociközeli celebritások önkéntelenül sorfallá szerveződnek, amikor a miniszterelnök megérkezik a másfél órás dedikálásból.

A kiadó olyan félmillió forint körüli összegért kibérelte a dísztermet, ahol Dessewfy Tibor, a Demos Magyarország elnöke elmondja: gyakorló politikusnak is lehet önálló intelektuális produkciója, neki pedig személy szerint kifejezetten fáj, hogy milyen színvonalon van ma Magyarországon a közbeszéd.

A miniszterelnök intellektuális fejlődéséhez jelentősen hozzájárult Romsics Ignác történész és Ferge Zsuzsa szociológus. Az ő előadásaikat ezért végig kellett hallgatni.

Gyakorló politikus még nem vállalta fel azokat, akik önhibájukból zuhantak ki a társadalmi együttélésből, dícsérte meg a miniszterelnök könyvének egyik nóvumát Ferge Zsuzsa a megjelent politikusok, nagyon gazdag emberek és újságírók előtt.

Az "ész és a gondolat szentélyében" végre mikrofonhoz jut a miniszterelnök is. Rövid előadása után figyelmezteti is a magyar értelmiség megjelent színe-javának egy részét, hogy nem elég állást foglalni valamelyik oldal mellett. Nem elég megmondani, hol beszél butaságot. Meg kellene mondani, mit gondol önmagáról Magyarország. Hogyan kellene a dolgokat csinálni. Meg kellene mutatni az alternatívákat, és szembesíteni kellene a politikusokat a rögvalóval.

Ja, és szerveződjünk klubokká, és nyerjük meg a 20-30 éveseket.