'A Fideszt a polgároknak kell legyőzniük'

– Amikor miniszterelnök lett, sokat gondolkodtunk azon, mik a személyes motivációi. Azt a fikciót, hogy egyszerűen "jót akar az országnak", hamar elvetettük, mert önmagában túl naiv filozófia egy olyan embernek, aki elég kíméletlen a hatalom akarásához. Az is biztos, hogy nem az anyagi és erkölcsi felemelkedés vágya mozgatja, hiszen az anyagiak megvoltak már, az erkölcsöt meg nem a politikában kell keresni. Arra jutottunk, hogy Gyurcsány Ferenc egyszerűen szeret játszani, és a legjobb stratégiai játék, amihez hozzáférhetett, nem a Civilization 3, hanem Magyarország.

– Nem. Egyáltalán nem. Ha azt kérdezi, hogy van-e ennél bonyolultabb rendszer, van-e ennél nagyobb kihívás, akkor a válaszom az, hogy nincs. A játék nyilván sértő.

– Ez nem negatív koncepció, hiszen nem akarunk rosszat az elektronoknak, amikor ilyet játszunk, hanem jól akarjuk csinálni. Cselendzs.

– Az. De a dolog nem önmagáért való. Mert mi benne a kihívás? Az, hogy a végén nekem van-e több szavazóm? Ha igen, akkor ez egy egyszerű hatalmi játszma: mondd mindig azt, amivel a legtöbb támogatást szerezheted. Szerintem ez a populizmus. Bár én még azoktól az ellenfeleimtől sem vitatom el, hogy szándékukban áll a rendszeren, az országon változtatni, akiket populistának tartok. Csak azt gondolom, hogy a helyes arányt nem találták meg, hogy meddig szabad elmenni a népszerűségért azon az áron, hogy azt mondjuk, amit a választók hallani akarnak.

– Az a kampány, amibe a Fidesz most belevágott, vagy az, amivel az MSZP választást nyert 2002-ben, felveti a minden politikust elérő dilemmát, amitől a játékok megkímélik. Az egyik oldalon a saját személyes integritása áll – más szóval a becsülete –, vagyis az a késztetés, hogy őszintén igazat mondjon. A másik oldalon a hazugság, a manipuláció, a néphülyítés feltűnő sikeressége. Amikor Orbán teljes foglalkoztatást ígér az embereknek, vagy amikor Gyurcsány Ferenc ötös metrót és pécsi mágnesvasutat vizionál, akkor ők maguk is tudják, hogy minimum a levegőbe beszélnek. Hogyan lehet ezt a disszonanciát áthidalni és közben normálisnak maradni?

– Az ötös metróról azt mondtam, hogy tervezzük, ami igaz, tessék elmenni a városházára megnézni a nyomvonalat. Mágnesvasutat pedig nem ígértem, gyorsvasutat igen.

– Amiről aznap kiderült, hogy a MÁV-nál még le sincs rajzolva.

– Miért kell, hogy a MÁV-nál lerajzolják? Azért vagyunk vezetők, hogy elmondjuk: miután befejezzük a közútfejlesztést, a következő nagy téma a vasút lesz. Egy ekkora országban, ahol Budapestet a legnagyobb városokkal 150-200 kilométer köti össze, meg kell ezt csinálni olyanná, hogy egy-másfél óra legyen az út. A politika éppen arról szól, hogy vannak viszonylag kiérlelt víziók, és a lehetséges alternatívákból választunk. A száz lépés sikere – ha majd lesz politikai és szakmai sikere – azt illusztrálja, hogy először jön a politikai elemzés, értékelés és döntés arról, hogy mit akarunk, és utána a végrehajtás. Amikor fordítva csinálják, és rábízzák az apparátusra, annak az a vége, hogy nincsen határozott politikai irány.

– Előkerült a kiérlelt vízió. Miniszterelnök-jelöltként és kezdő miniszterelnökként ezerrel hangoztatta, hogy a baloldalnak olyasféle vízióra van szüksége, mint amilyen a jobboldalon van. Mára a víziókeresés meztelen racionalitássá csupaszodott. A klasszikus liberális témák valóra váltása – amivel Zapatero kísérletezik Spanyolországban – megrekedt ötletszinten. Van-e egyáltalán létjogosultsága egy baloldali-liberális víziónak, tudva azt, hogy a vízió általában totális, mert a magánéletig hatol?

– Nem tudom, hogy feltétlen a magánéletig hatol-e egy vízió. Hogy hogyan képzelünk el egy közösséget, milyen céljaink vannak, milyen viszonyokat akarunk a közember és az állam között, milyen kulturális kapcsolatok legyenek ember és ember között – erről az ország közfeladatot vállaló szereplői, maga az ország megfogalmaz valamilyen elképzelést. Ha ez valamennyire konzisztens, akkor ezt hívhatjuk víziónak. Azt hiszem, nemcsak lehetséges ilyet megfogalmazni, hanem a választók túlnyomó többsége nem is ítél másképp, mint nagyon egyszerű, ítéletté váló víziók alapján. Egy vízióra, egy attitűdre a választó ítélettel válaszol: akarom-nem akarom, jó-rossz, kell-nem kell. Jelentős részük nem ismeri a részletes programokat, és nem tudja pontosan, inkább csak érzi, hogy miért akarja.