Jövőre Gyurcsány cégéé lesz a balatonöszödi üdülő
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Harminc évig nem nyilvános
Répássy Róbert akkor arról beszélt, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke - Kiss Péter kancelláriaminiszter döntése alapján - nem adta át a Fidesznek a jelentést, amelyben feltételezése szerepel a miniszter cége által lízingelt balatonöszödi ingatlan ügye is. Gyurcsány Ferenc elmondta, ismeri a Kehi jelentését, amelyről annyit árult el: annak egy oldala foglalkozik a kérdéses ingatlannal. Tudomása szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a jelentés több pontját vitatja.
A miniszter úgy tudja: a MeH arra kérte a Kehit, hogy - amennyiben a hivatal egyetért ezzel - módosítsa a jelentés bizonyos megállapításait. Azt is megemlítette, hogy az előző kormány által kinevezett Kehi-elnök, Sepsey Tamás írta alá a jelentést és "a bevett gyakorlatnak és a jogszabályoknak megfelelően" azzal a minősítéssel látta el, hogy "harminc évig nem nyilvános". A miniszter beszámolt arról: a Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ "jogszerűen" kötött tízéves lízingszerződést a cégének, az Altus Rt.-nek tulajdonában lévő ALDO Kft.-vel 1994. január 26-án a balatonöszödi kormányüdülő 300 négyzetméter lakóterületű ingatlanjára.
A nemzeti tulajdonosi középosztály kialakítása
Hozzátette: a nyilvános pályázaton meghirdetett ingatlan értékesítését a MeH akkori gazdasági helyettes államtitkára, Szilvásy György engedélyezte. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy az ALDO Kft. a tízéves futamidejű szerződés szerint évente 2,5 millió forintot fizetett ki az ingatlanért. December 31-ig további 5 millió forint fizet a cég, azután kerül majd tulajdonába az ingatlan. "A szerződés legfőbb pontjai szerint a maradványérték kifizetéséig az ingatlan a lízingbe adó tulajdonában marad, nem értékesíthető és nem terhelhető" - mondta Gyurcsány Ferenc.
Hozzátette: az ingatlanon átalakítás csak a lízingbe adó hozzájárulásával végezhető el. A felújításra szoruló, az üdülő területéből "kitüremkedő" ingatlant már a szerződés megkötésekor leválasztották - mondta a miniszter. Szavai szerint cége akkor kezdte lízingelni az ingatlant, amikor "a nemzeti tulajdonosi középosztály kialakítása volt az akkor hivatalban lévő kormány célja" és az "akkori privatizációs technikák" egyik tipikus eszköze volt a lízingelés.
A miniszter tudatta: az eladáskor a hivatalos értékbecslés 18,5 millió forintban állapította meg az ingatlan értékét. Szerinte ez az összeg akkoriban megfelelt a hasonló balatoni üdülők árainak. Becslése szerint az ingatlan ma 70-80 millió forintot ér. Elmondta: valószínűleg eladják az ingatlant a következő években, mert Gyurcsány Ferenc szerint "pikáns dolog lenne odajárni nyaralni" azok után, hogy kormánytag lett. Újságírói kérdésre elmondta: nem fontol jogi lépést Répássy Róbert ellen, aki szavai szerint "sejtet, kérdez, hírbe hoz".
|