Az utóbbi időszak gazdasági problémáinak megoldásába bekapcsolódott Gyurcsány Ferenc sportminiszter is, akivel értesüléseink szerint rendszeresen, két-három naponta tanácskozik a kormányfő. Medgyessy Péter egy vasárnap esti tévéinterjúban ugyan azt mondta, hogy nem ért egyet a sportminiszter a jóléti rendszerváltozás végét vízionáló jóslatával, sőt a nézetkülönbséget hangsúlyozva kijelentette: "én azt gondolom, nem kell lemondani" a szocialista választási kampány alapkövét jelentő programról. A látszólagos ellentétek ellenére kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter kancelláriaminiszter vezetésével kezdődött meg a kormány jövő évtől bevezetendő új gazdaságpolitikai koncepciójának kidolgozása.
Az MSZP eddig képviselt gazdaságpolitikája, amely egyszerre próbálta megvalósítani a baloldali esélykiegyenlítő és a neoliberális gazdaságpolitikai elveket, jövőre egységessé válhat, amennyiben sportminiszteri kinevezéséig Medgyessy Péter tanácsadójaként ügyködő Gyurcsány Ferenc veszi kezébe az irányítást. Úgy tudjuk, hogy Gyurcsány és Medgyessy az utóbbi hetekben két-három naponta egyeztet egymással a kormány gazdasági irányelveiről. Gyurcsány miniszteri kinevezéséig is az egyik legbefolyásosabb tanácsadója volt a kormányfőnek.
Kedvez ide is, oda is
Mindennek ellentmond ugyanakkor, hogy Medgyessy a Szólás szabadsága című tévéműsorban kifejtette, nem ért egyet Gyurcsány azon véleményével, hogy a jóléti rendszerváltozásnak "befellegzett". Többen felhívják a figyelmet arra, hogy a költségvetés zárószavazásáig Medgyessynek kedveznie kell az MSZP-n belüli, egymással szöges ellentétben álló gazdaságfilozófiát valló csoportoknak. Míg Kiss Péter, Jánosi György, Szili Katalin az MSZP baloldali, esélykiegyenlítő politikáját folytatnák, addig Gyurcsány, valamint László Csaba pénzügyminiszter a neoliberális gazdaság hívei
Másképpen képzelik
A Világgazdaság információi szerint a jövő évi gazdasági irányelveket egy három főből álló team: Kiss Péter, Gyurcsány Ferenc és Csillag István dolgozza ki, bár a munka meggyorsítása érdekében újabb tanácsadókat is bevontak. Az Index értesülései szerint Csillag miniszter szerepe ugyanakkor inkább formálisnak mondható. Úgy tudjuk, hogy a csoportnak legkésőbb tavaszig kell összeállítania, miként vág neki az MSZP a 2006-os választásokig tartó időszaknak.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!