Gyurcsány-Kiss csúcstalálkozó

2004.08.22. 21:41
A szimpátiaszavazásokon öt megyében Gyurcsány Ferenc fölényes többséget szerzett, Budapesten pedig közel ugyanakkora a két jelölt támogatottsága a párton belül. Más megyékben erős Kiss Péter támogatottsága, de zömében megosztottak a helyi szervezetek, kit látnának szívesen miniszterelnökként. A két jelölt folyamatosan egyeztet egymással, úgy tudjuk, biztosították egymást arról, hogy győzelmük esetén számítanak a másikra kormányzásban.
Mint ahogy az elmúlt napokban már többször, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltek vasárnap is találkoztak egymással. Úgy tudjuk, hogy a két jelölt biztosította egymást arról, amennyiben riválisuk nyer, beállnak mögé. Ezt megpecsételendő, Kiss és Gyurcsány megállapodott egymással, hogy győzelmük esetén miniszterként számítanak a másikra.

Néhányan elvetik a sulykot

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége esetén is szívesen dolgozna Kiss Péterrel és felajánlaná neki a kancellária vezetését. Gyurcsány Ferenc az Indexnek nyilatkozva elmondta, a Kiss Péterrel való találkozáson a versengés kereteit beszélték meg, mert – mint mondta – feltehetőleg a jövőben is együtt kell dolgozniuk.

Közlése szerint közös szereplések, viták a kongresszusig nem lesznek, mert „kevés az idő és rengeteg a meghívás”. Gyurcsány megjegyezte, hogy programjával is csak a kongresszuson kíván előállni, mint fogalmazott, ott mutatja majd meg magát. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint riválisának támogatói közül néhányan elvetik a sulykot, de ettől függetlenül a versengés „nyugodt és méltányos”.

A következő napok tennivalóiról elmondta: sok apró találkozás, rengeteg telefonhívás, néhány vidéki látogatás. Gyurcsány az egyik legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy a róla kialakult kép ne az legyen, hogy ő megosztó. Úgy vélte, hogy az MSZP országos választmányának szombati ülésén, ahol Kiss Péter 103 szavazatával szemben ő 99-et kapott, sikerült ezt a vélekedést cáfolni.

Titkos szavazáson döntenek

A hétvégén több megyében kampány kezdődött a tagság megnyeréséért, számtalan helyi szervezetnél szimpátiaszavazást is tartottak vagy tartanak arról, kit támogassanak. A sportminiszter környezetéből származó információink szerint "elsöprő" Gyurcsány többséget hoztak a szimpátiaszavazások Somogyban, Borsodban, Nógrádban, Zalában, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében, volt ahol fölényes, a 90 százalékot megközelítő támogatottsága van a sportminiszternek Kiss Péterrel szemben.

A többi megyében még nem lehet tudni, hogy melyik jelölt az esélyes, azonban például Bács-Kiskunban Kiss Péter hívei vannak többségben. Jász-Nagykunk-Szolnok megyében csak kedden dől el, mire, pontosabban melyik jelölt támogatására kapnak mandátumot a küldöttek, mondta az Indexnek Botka Lajosné szolnoki polgármester. Információink szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még nem tartottak szimpátiaszavazást, de a többség inkább Gyurcsányt támogatja. Csongrád megyében hétfőn reggel döntik el, kit támogassanak, mondta Botka László szegedi polgármester az Indexnek. A kongresszuson mindazonáltal a delegált személyes meggyőződésétől függ, kire szavaz, ugyanis személyi kérdésekben - és szerdán is - titkos szavazáson döntenek a jelöltekről.

Budapesten fej-fej mellett?

A két miniszterelnök-jelöltnek körülbelül ugyanakkora a támogatottsága Budapesten, Pest megyében Gyurcsánynak kis többsége van - értesültünk Gyurcsány közeli forrásoktól.

A hírre reagálva ugyanakkor Szabó Imre, Pest megyei elnök kijelentette, hogy nevetséges és komolytalan ez az információ, de veszélyes is egyben és jól jellemzi, milyen eszközökkel és módszerekkel zajlik az előkészület. Szabó kijelentette, hogy több helyi politikussal folytatott beszélgetése alapján biztosan állíthatja, nincs több támogatója Gyurcsánynak, mint Kiss Péternek. Mint mondta, az elnökség előzetes felmérése szerint a helyi tagság 65 százaléka Kisst, 35 százaléka pedig Gyurcsányt tamogatja.

Bóth János váci polgármester az Indexszel hétfőn közölte, a Pest megyei küldöttek a kongresszusra felkészítő gyűlést tartanak Szigetszentmiklóson. A polgármester szerint az a kérdés, hogy milyen időszakra tervez a párt. "Ha 2006-ig, akkor van egy nagyon jó jelölt, ha messzebb nézünk, akkor is van egy nagyon jó jelölt" - mondta.

Nagy a nyomulás

A volt sportminiszter munkatársai körében nagy sikernek tartják a szombati napot, mivel reggel még a többes jelölés elfogadása is kérdéses volt a pártvezetés részéről, estére ez már megváltozott, sőt, a választmány szavazása (Kiss Péter 103, Gyurcsány 99 szavazatot kapott) már azt is megmutatta, hogy nem egyesélyes a miniszterelnök-választás. Gyurcsány környezetében azt mondják, "nagy a nyomulás a pártelit részéről", hogy megakadályozzák Kiss Péter riválisának a "befutását". Úgy tudjuk, hogy a sportminiszter több helyi szervezetet is felkeres a napokban, hogy támogatókat szerezzen.

Kiss Péter az Indexnek elmondta, hogy számos meghívást nem tud elfogadni a következő napokban, mert miniszterelnök-helyettesként jelenleg az ő feladata a kormányzás, és szerdán is ő tartja a kormányülést. A kormányprogrammal kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy dinamizálni kell.

Hétfőn Kovács László pártelnök, helyettese, Szili Katalin, a két alelnök, Hiller István és Szekeres Imre valamint Jánosi György választmányi elnök találkozik a két jelölttel, hogy megbeszéljék a szerdáig tartó időszak feladatait. Szerdán a kongresszus meghallgatja a két jelölt programját, majd szavaznak, ki legyen az új miniszterelnök.