Friderika
12 °C
29 °C

Gyurcsány átverte

2007.10.13. 18:52
Simán átcsúszott az MSZP szombati frakcióülésén Gyurcsány Ferenc köztisztasági csomagja. Sőt, a korábban legtöbb vitát kiváltó főállású képviselőség esetében a szocialisták a keményebb verziót fogadták el. A közélet tisztaságát érintő öt törvényjavaslatot hétfőn viszik a Tisztelt Ház elé, és biztos, ami biztos, az MSZP népszavazást is kezdeményez az ügyben.

Ha Gyurcsány mindig ilyen szép békésen üldögélne, akkor máskor is sokkal könnyebben elérné amit akar - kommentálta a miniszterelnök tisztasági csomagját vitató frakcióülést az egyik honatya. Ahol épp hét pontot korábban rajtaütésszerűen kinyilatkoztató kormányfő volt csendes, legalábbis önmagához képest. A "magukra hagyott" MSZP-s képviselők pedig szinte csont nélkül átengedték mind a hét pontot, sőt a legégetőbb ügyben, a főállású képviselőség kérdésében belengetett kompromisszumra sem tartottak igényt.

A korábban a frakció ágálása miatt felpuhított javaslat szerint ugyanis az önkormányzati és az országgyűlési tisztség csak 2014-től "ütötte" volna egymást, a főállású képviselőséget rögzítő törvény hatályba lépését most viszont 2011 január elsejére hozták elő a szocialisták.

Ez praktikusan annyit tesz, hogy a 2010-es választások során mindenki tetszése szerint indulhat parlamenti, illetve önkormányzati helyért, ám ha mindkét posztot megszerzi, fél éven belül döntenie kell, hogy melyiket tartja meg. Az MSZP elképzelései szerint polgármester, polgármesteri jogosítványokkal bíró helyettes, főpolgármester, illetve megyei közgyűlési elnök nem ülhetne egyszerre a parlamenti és az önkormányzati ló hátán.

Hogy a baloldali javaslatcsomag írott malaszt marad-e, azt az idő eldönti. Mindenesetre a szocialisták foggal-körömmel próbálják átverni elképzeléseiket. Hétfőre 5 törvényjavaslattá transzformálják ötleteiket, és benyújtják a Tisztelt Háznak. (A szövegekbe belekovácsolják a kormánytagok, főtisztviselők vagyonvizsgálatát, adózási nyilvánosságát taglaló fideszes felvetéseket is.) Ráadásul nem bízzák pusztán az Országgyűlés kegyelmére a köztisztasági javaslatokat, a frakció népszavazást is kezdeményez az ügyben.

Gyurcsány szerint ez azonban nem zsarolás, hanem egyfajta ösztönzés, ami felgyorsítja és sikeresebbé teszi a témában folyó ötpárti tárgyalásokat. "De tudomásul kell venni, hogyha a politikusok nem regulázzák meg a politika világát, akkor a nép teszi meg helyettük" - mondta miniszterelnök. Egyúttal azt is jelezte, hogy a látszat ellenére a parlamenti erőknek igenis van mozgásterük az ügyben, az MSZP frakció ugyanis egy a népszavazási kezdeményezés visszavonását kérő ívet is aláírt. Ez a dokumentum azonban csak akkor kerül elő Lendvai Ildikó frakcióvezető páncélszekrényéből, ha a pártok dűlőre jutottak az ügyben.

Megjegyzendő, egy népszavazási kezdeményezés Gyurcsány hét pontjáról már hétfő óta az Országos Választási Bizottság asztalán hever. Azt egy magánember - egyébként a miniszterelnök politikai főtanácsadója, Keszthelyi András - nyújtotta be. Ezt azonban viszonylag higgadtan vette tudomásul a frakció. Egyrészt a kezdeményezés visszavonható, másrészt sikerrel verte keresztbe a különböző ellenbeadványokat, például a szintén magánemberként fellépő Szerető Szabolcsét, aki a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Úgy tűnik, hogy a Fidesz már le is tette voksát Gyurcsány köztisztasági ügyében. "Teljesen felesleges és hiteltelen a szocialisták és Gyurcsány Ferenc közélet-kifehérítő csomagja, valamint az ezzel foglalkozó frakcióülés" - jelentette ki Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivőjének indoka: az MSZP a pénzügyminiszteri poszton tartja egy bizonyítottan adócsaló cég egykori ügyvezető-tulajdonosát.

A fideszes Balsai István szerint egy nyírbogáti kft., amelyben 1991 és 1995 között Veres János üzletrész-tulajdonos, illetve két évig ügyvezető volt Kabai Imrével együtt, fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. A miniszterelnök azonban nem kívánja verest meneszteni, mivel a szóban forgó társaságnál korábban lefolytatott több hatósági vizsgálat egyike sem utalt Veres János érintettségére. (Daróczi Dávid kormányszóvivő pedig arról beszélt, hogy a cégnek egy időben több ügyvezetője volt és Veres János felelősségi körébe csak a cég hitelezési ügyei tartoztak, számlákkal nem foglalkozott.)