Hegedűs, a bírák meg az alkotmány

Az, hogy valaki felháborodik-e vagy sem, az az ő dolga; mindenki vérmérséklete szerint reagálhat. A dolog lényege az, hogy volt-e meglepő az ítéletben. Annyiban mindenképpen volt, hogy szerintem a közösség elleni izgatás jelenlegi szabályai szerint Hegedűs Lórántot el lehetett volna ítélni másodfokon is.

De ehhez vissza kell nyúlni az Alkotmánybíróság uszítás-értelmezéséhez.

Persze, de a Legfelsőbb Bíróság kanyarodott el tőle. Az első értelmezés a '92-es alkotmánybírósági határozat volt. Ezt fejtette közös cikkében a Népszabadságban Kis János és Sólyom László, aki nyilván a saját maga által hozott határozatot értelmezte, és azt mondta, a köznyugalom megzavarásának minimálisan a tényállás elemének kell lennie. És azért érvelnek ők az új tényállással szemben, mert azt mondják, ennek nem fogalmi eleme az, hogy a köznyugalom megzavarásának legalább a veszélye álljon fenn. Ezt a tesztet a törvényjavaslat nem elégíti ki, a jelenleg hatályos szöveg viszont kielégíti. Az ugyan mindig a konkrét ügyben eljáró bíró mérlegelésén múlik, mennyire érzi úgy, hogy a köznyugalom az adott esetben veszélybe került. De szerintem akkor, mikor Hegedűs Lóránt ezt a cikkét megírta, ennek a szövegnek lehetett olyan hatása, mely a köznyugalmat megzavarja, és - mint a bírósági tárgyalás körülményei bizonyítják - bizony ma is lehet ilyen hatása.

Az ítélőtábla az indoklásban a "tevékeny gyűlölet" hiánya mellett arra is hivatkozott, hogy Hegedűs kijelentése nem fenyegetett konkrét jogokat.

Sólyom László cikkéből is világos, csak egyik eleme a tesztnek, hogy fenyeget-e konkrét jogokat. Egy másik eleme az, hogy minimálisan a köznyugalomnak kell veszélybe kerülnie, és ezen keresztül kerülhetnek veszélybe a konkrét jogok. Olyan helyzetben, mint amilyenben ma Magyarországon vagyunk, amikor a Hősök terén tömegek gyűlnek össze, hogy nyíltan holokauszt-tagadó szövegeket hallgassanak, amikor egy ilyen bírói ítélet esetén jelentős számú ember tüntetni megy a bíróság tárgyalótermébe, azt gondolom, lehet arra a következtetésre jutni, hogy a köznyugalom veszélybe került. A Legfelsőbb Bíróság 1996-ban Szabó Albert esetében ott tévedett, hogy azt feltételezte: valamiféle erőszaknak be is kell következni. Ez azonban egyáltalán nem eleme az Alkotmánybíróság uszításról adott értelmezésének.

Hogyan lehet ebből a jogértelmezési konfliktusból kikeveredni?

Mivel az Alkotmánybíróság a jelenleg hatályos szövegről adott egy értelmezést, én azt gondolom, ez az értelmezés a kötelező. Ebben a tekintetben az alkotmánybírósági értelmezés erősebb, mint a Legfelsőbb Bíróság eseti döntése. Tehát minden bírót kötnie kellene az alkotmánybírósági értelmezésnek.

Csak itt jön az a probléma, ami már az egész konfliktus mögött van, és amiben én is azt mondanám, hogy a bírói gyakorlat meglehetősen sok kivánnivalót hagy maga után. A mai magyar bírói gyakorlatban - tényleg tisztelet a kivételnek - a bírák túlnyomó többsége egyáltalán nem figyel az alkotmánybírósági gyakorlatra; nem szempont az, hogy mit mond az Alkotmánybíróság, és nem szempont az, hogy mit mond az alkotmány. Magát az alkotmányt nem tekintik igazi jogi normának. Ebben a tekintetben a rendszerváltás szinte semmi változást nem hozott. Úgy tekintenek az alkotmányra, mint '89 előtt, hogy az valami politikai dokumentum, melynek semmi jogi relevanciája nincs.

Például ez a szegedi bíró, amikor el kell egy ügyet bírálnia, egyszerűen nézi a kártalanítás szabályait, és nem tekint a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvére. Ha megtenné, akkor rájönne, hogy egy ilyen szabályt nem szabad ebben az ügyben alkalmaznia, mert itt hátrányos megkülönböztetést okoz.

Jó ötletnek tartja Bárándy úr javaslatát, hogy az "uszít" kifejezést cseréljük ki "izgat"-ra, melyhez nem tapad olyan értelmezés, mint amilyet a Legfelsőbb Bíróság adott a másik fogalomnak?

Ez egy pragmatikus megközelítés. Kétségtelen, ha egyszer az uszítást nem hajlandók a bíróságok másképpen értelmezni, mint ahogy a Legfelsőbb Bíróság - az Alkotmánybíróság értelmezésével ellentétesen - értelmezte, akkor hozzunk be egy új fogalmat, melyet egyébként az Alkotmánybíróság az uszítással szinonímaként használt. Lehet, hogy megoldaná a problémát, de meglehetősen nyakatekert megoldás lenne. Mert valamilyen formában mégis csak az lenne a kézenfekvő megoldás, hogy a bíróságokat rávegyük arra, hogy egy rájuk nézve kötelező alkotmánybírósági értelmezést kövessenek, viszont ne kövessenek egy olyan legfelsőbb bírósági, nem kötelező eseti döntést, amelyről könnyen belátható, hogy ellentétben áll az alkotmánybírósági értelmezéssel.

És hogyan lehetne rávenni őket erre anélkül, hogy függetlenségük megsértésének tekintenék?

Tréningezni kell a bírákat. Úgy látszik, az elmúlt 15 év nem volt elég. Rengeteg féle tréning volt, de azt veszem észre, a magyar alkotmánybírósági gyakorlat megismerése esetében kevés lehetett, vagy pedig hatástalan volt, mert a bíróságok nem ismerik és nem követik az Alkotmánybíróság gyakorlatát. Ezt nagyon komolyan végig kellene gondolniuk azoknak, akiknek az a dolguk, hogy gondoskodjanak a bírák képzéséről. Ez valamikor az Igazságügyi Minisztérium felelőssége volt, de 97 óta, mióta bírói önkormányzatiság létezik, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsé.

Bár a bírói kar jelentős részét már a rendszerváltás után nevezték ki, tudomásul kell venni, hogy a magyar bírói kar szocializációja nem sokat változott. Egyik legfontosabb eleme ma is az, hogy azt kell nézni, mit mond a Legfelsőbb Bíróság vagy az a másodfokú bíróság, amely elbírálja majd az ügyet.

Vannak persze magányos farkasok, akik bátrabbak, mint az a korábban említett bíró, aki odáig ment, hogy szerinte lenne más értelmezési lehetőség is, de hát ő nem megy ebbe bele, mert a Legfelsőbb Bíróság nem ezt képviseli. Nyár elején a Pesti Központi Kerületi Bíróságon született egy elsőfokú ítélet Hegedűs Lóránt személyiségi jogi perében. Az ügyvéd felperes szintén ezt a kirekesztésre felszólító cikket támadta meg, mondván, hogy őt - mint mások, köztük Hitler által is zsidónak tekintett személyt - sérti Hegedűs írása, és ő ilyesmi miatt egyszer már került életét veszélyeztető helyzetbe.

És a PKKB egyik bírója azt mondta, helyt adok a keresetnek. Itt a bíró szembement a Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalásával. Le is írta az ítéletben, hogy szerinte téves a kollégiumi állásfoglalás, amikor úgy értelmezi a Polgári törvénykönyvet, hogy csak az indíthat személyiségi jogi pert, akinek a személye felismerhető a sértésben. A felperes azt mondja keresetében, hogy őt Hitler sem ismerte személyesen, de ez nem akadályozta meg Hitlert abban, hogy Auswitzba juttassa. Ahhoz, hogy az én személyiségi jogaim egy kijelentés által sérüljenek, miért kellene, hogy engem az a sértő ismerjen?

Ezt az egészet az akadályozza, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy polgári kollégiuma valamikor évtizedekkel ezelőtt - még csak nem is személyiségi jogi, hanem sajtó-helyreigazítási ügyekben - azt mondta, a sértett személyének felismerhetőnek kell lennie, mert így értelmezte a Ptk.-nak azt a szabályát, hogy személyiségi jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni. Erre ez a bíró azt mondja, ennek a mondatnak van legalább még egy értelme, azt jelenti, hogy más nem érvényesítheti az én jogaimat, de én érvényesíthetem a saját jogaimat akkor is, ha nem vagyok felismerhető a sértésben.

Az nem lehetne megoldás, ha az egyének felléphetnének a közösség egészét sértő kijelentésekkel szemben?

A dolgot errefelé kellene elvinni. Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, nem büntetőjoggal kell ezt a problémát kezelni. Tegyük fel például, hogy Hegedűs Lóránt másodfokon kapott volna másfél éves felfüggesztett szabadságvesztést. És akkor mi van? Nem a szélsőjobboldal ünnepelt győztese lenne, mint most, hanem továbbra is mártír, akit egy elnyomó rendszer elítélt. Ha viszont a bíróság megállapítana két-három millió forint nem vagyoni kárt külön-külön minden egyes sértett javára, akkor Hegedűs Lóránt meggondolná, miket írogat az újságban.

Ha jól értettem, az Igazságügyi Minisztériumban nem nagyon gondolkodtak el büntetőjogon kívüli eszközökön.

Úgy tudom, mostanában felmerültek ilyen javaslatok. Nem lenne nehéz törvényhozási úton például azt mondani, hogy kifejezetten feljogosítom személyiségi jogi per indítására a sértetteket mint egy közösség tagjait, vagy esetleg valamilyen szervezetnek lehetőséget adok populáris akció benyújtására. Még azt is el tudom képzelni, hogy az ügyész kapjon ilyen jogot; ha ő úgy érzékeli, hogy megsértettek egy közösséget, akkor lépjen fel a közösség védelmében. Erre vannak technikák, egy-két paragrafus beépítését jelentené a Polgári törvénykönybe. De néha az az érzésem, a politikusoknak ez valahogy nem elég látványos.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!