További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha a titokminiszter korrupt, akkor a kormánynak is mennie kell
- Szalmonellával szennyezett terméket hívott vissza az Aldi
- Munkaerőhiány miatt több vidéki nagyvárosban is szünetelnek az egészségügyi ellátások
- Nagy európai összefogás keretében születtek ritka tigrisek a Nyíregyházi Állatparkban
- Börtönt kért az ügyész a zuglói parkolási ügy vádlottjaira
Megsértették az ajánlati kötöttség szabályait?
A jogász szerint világosan kiderül az Állami Számvevőszék jelentéséből is, hogy a hatályos közbeszerzési törvénnyel ellentétes a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központjának az a gyakorlata, miszerint egy havi hárommilliós megbízást eredményező közbeszerzési eljárás alapján fizetnek ki a Happy Endnek milliárdokat. Az ügyvéd úgy véli: a szerződéskötéskor megsértették az ajánlati kötöttség szabályait, mert a szerződés értéke ténylegesen is változott a már megkötött szerződésben, noha a kiírás nem e feltételeket rögzítette, hanem a havi 3 milliót.
Az elemzés szerint az is ellentétes a jogszabályokkal, hogy a vállalkozói díjat a megkötött szerződésben két részre osztották havi átalánydíjra és ügyeleti díjra. Ez utóbbi a "vállalkozó" által igazolt költség százalékban meghatározottan érvényesíthető 20 százalék a vállalkozók díja, mely összeget együttesen 25 százalék áfa terheli. A szakértői vélemény szerint ez azért ellentétes a közbeszerzési törvénnyel, mert az ajánlati kötöttségekhez képest a szerződést módosítani csak akkor lehet, amennyiben az aláírást követően beállott körülmény ezt szükségessé teszi. Csak, hogy ez a megállapodás az eredetileg megkötött szerződésben került rögzítésre nem pedig módosításként, később.
Keller nem adja fel a kérdezősködést
Azt is felrója a kancelláriának Keller szakértője, hogy alvállalkozók kerültek "képbe", mivel erről az ajánlati felhívásban szó sem esett. Szintén elmulasztotta mind a kancellária, mind pedig a Happy End Kft. az idén elnyert 4,2 milliárdos megbízás alkalmával bejelenti alvállalkozóinak a nevét.
Az ügyvéd és Keller László egyaránt úgy látja: a létrejött valamennyi szerződést semmisnek kell tekinteni, mert nyilvánvaló törvénysértés történt az ügyben. Keller jelezte, a szakvéleményt jogászok és közbeszerzési szakemberek készítették. Egyöntetű véleményük volt, hogy bírósághoz kell fordulni a semmisség megállapítása érdekében. Keller úgy véli: miután jelentős közpénzekről van szó, ideális, ha a legfőbb ügyész tesz lépésket az ügyben, a dolog végkimenetele pedig a bíróság kompetenciája. Keller úgy látja: a Happy Endnek a havi 3 millós összegen kívül valamennyi pénzt vissza kell, hogy fizesse, mert törvénytelenül jutott hozzá.
A szocialista politikus Polt Péter legfőbb ügyészhez eljuttatott kérdésében azt tudakolja: "Mikor kívánja megtenni a szükséges intézkedéseket - első lépésben a törvénytelen szerződés érvénytelenné, illetőleg semmissé nyilvánítása érdekében, illetve milyen egyéb szükséges jogi lépéseket kíván tenni a törvénytelen szerződés és annak megkötése ügyében?"