![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A Legfelsőbb Bíróság is az államot marasztalja el a metróperben
A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a metróperben az első és másodfokú bíróságnak az államot elmarasztaló ítéletét kedden. A bíróság ugyanakkor részben helyt adott a Fővárosi Önkormányzat által indított első metróperben az alperes magyar állam felülvizsgálati kérelmének, és az ebben az eljárásban született első-, illetve másodfokú ítéletek indoklásában mellőzött bizonyos részleteket. Ezek a részletek azonban a korábbi ítéletet nem módosítják, hanem csak az indoklásból húztak ki három - technikai jellegű - szövegrészt. A metrószerződés Pénzügyminisztérium általi felmondását a bíróság tavaly áprilisban első, júniusban pedig másodfokon egyaránt jogszerűtlennek ítélte. Egyben kimondta, hogy továbbra is érvényben van a 100 milliárdos beruházásra vonatkozó - egyébként vitatott tartalmú - szerződés, amelyet egyfelől a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV Rt., másfelől pedig a magyar állam kötött meg 1998. áprilisában.