Nem lesz napijegy az M7-esen
A matrica magas előállítási költsége miatt nem oldható meg a napijegy bevezetése az M7-es autópályán; a sztráda fizetővé válása miatt a 7-es főútra letérő nehéz járművek viszont lokálisan és időlegesen kitilthatók a főútvonalról - mondta Csillag István csütörtökön Velencén.
A gazdasági és közlekedési miniszter a Velencei-tó melletti települések polgármestereivel és civil szervezeteinek képviselőivel találkozott azon a fórumon, ahol a résztvevők az autópálya fizetővé válását követő problémákról tájékoztatták.
Ecsődi László, a térség szocialista párti országgyűlési képviselője elmondta: az autópálya fizetővé válása óta jelentősen - legalább 10 százalékkal - nőtt a 7-es főút forgalma.
Ha bebizonyosodik, hogy a matricarendszer bevezetése miatti változások jelentősek, az érintett települések önkormányzatával közösen megvalósított forgalomszervezési intézkedésekkel lehet mérsékelni a kedvezőtlen hatásokat - mondta a miniszter. A Velencei-tó környéki civil települések pénteken két órás demonstrációval kívánják felhívni a figyelmet az M7-es fizetővé válásával keletkezett települési problémákra.