Az MSZP lecseréli a Köztársaság téri székházat

MTI
2003.04.24. 20:22
Hiller István szerint az MSZP-n belül fel kell állítani egy bizottságot, amely felméri, van-e lehetőség a szocialista párt budapesti Köztársaság téri székházának cseréjére. Az MSZP alelnöke csütörtökön újságíróknak elmondta: a párt jövő hét kedden sorra kerülő elnökségi ülésén javasolni fogja, foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, s hozzanak formális döntést. Hiller István szerint szükség van a székház cseréjére, mert a Köztársaság téri épület nem fejezi ki azt, amit az MSZP jelent, és "ami a szocialista párt lenni szeretne". A következő választásokra történő felkészülést 2005-ben már egy új székházban kell megkezdeni - mondta. A szocialista politikus úgy vélte: az épületek cseréjéhez egy-másfél év szükséges.