Vádat emeltek az úttörő szövetség ügyvezető elnöke ellen
Az ügyben Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő feljelentése nyomán tavaly júniusban rendelt el nyomozást a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt. A feljelentés szerint 1999 márciusában jóval áron alul, 15 millió forintért adták el a vadászházat a Bau-bérc Kft.-nek, s ezzel több tízmillió forint vagyoni hátrány érte a MÚSZ-t. (A rendőrség által kirendelt szakértők 95 millió forintra becsülték az épületet.)
A korábbi híradások szerint miután a cég megvásárolta és felújította a vadászházat, az úttörőszövetség azt szolgálati lakásnak vette bérbe Rácz számára. Az ügyben előbb az ügyészség utasítására megszüntették a nyomozást, majd Rogán panaszát alaposnak találva ugyancsak az ügyészség pótnyomozást rendelt el, amely végül vádemeléssel zárult.