Jánosi fel fogja emlegetni az MSZP gyanús ügyeit
Elmondta, a választmány a pártelnök és a frakcióelnökség helyzetelemzése alapján tárgyal akuálpolitikai kérdésekről, többek között a jogalkotásról, illetve a tapolcai frakcióhétvége eseményeiről.
Arra a kérdésre, hogy szóba hozza-e korábbi kijelentéseit, melyek szerint a pártnak tisztázna kell a - Jánosi György megfogalmazása szerint - "gyanúsnak nevezhető" ügyeket, a választmány elnöke úgy válaszolt, "megkerülhetetlen, hogy ezek felvetődjenek, szinte biztos, hogy szó lesz róluk".
Ugyancsak a szombati választmányi ülésen döntenek arról, ki kerüljön az országos listáról Csehák Judit helyére. A szocialista párt alapszabálya értelmében a volt egészségügyi miniszter mandátumának sorsáról az elnökség előterjesztésére a választmány dönt.
Az MSZP elnöksége hétfői ülésén határoz a képviselői helyről. Az MTI-nek a szocialista frakcióból származó értesülése szerint Csehák Judit helyére Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára a legesélyesebb.