Az MSZP Kéthly helyett Táncsicsról nevezi el pártalapítványát

MTI
2003.10.10. 18:47
Táncsics Mihályról nevezi el a költségvetés által finanszírozott alapítványát a Magyar Szocialista Párt - mondta az MTI érdeklődésére pénteken Nyakó István. A szocialista párt nem kívánja Kéthly Anna, az alapítvány korábban tervezett névadója emlékét "hitelteleníteni azzal a sárdobálással, amelybe egyes kisebb pártocskák belekényszerítik" - fogalmazott az MSZP szóvivője.

Hozzátette, az alapítványt ezért Táncsics Mihályról nevezik el, akinek a munkásságában "először jelentek meg Magyarországon a szociáldemokrata értékek". Nyakó István szavai szerint Táncsics Mihály tevékenységével indult el az első magyarországi szociáldemokrata párt, amelynek egyik kiemelkedő személyisége Kéthly Anna volt.

Az MSZP a költségvetés által finanszírozott alapítványát korábban Kéthly Anna szociáldemokrata politikusról szerette volna elnevezni. Puch László, az MSZP pénztárnoka akkor az MTI-nek elmondta, az alapítvány célja a szociáldemokrata eszmék terjesztése, tehetséges fiatal politikusok támogatása lesz.