MSZP: júniusig nincs "kibeszélés"
Az ezt rögzítő találkozót október 18-án, a söjtöri kihelyezett kormányülés után tartották a kormányfő parlamenti dolgozószobájában. A Népszabadság úgy tudja, a megbeszélést a kormányfő Kovács László pártelnökkel közösen kezdeményezte. Az informális tanácskozáson Kovács és Medgyessy mellett részt vett Hiller István kulturális miniszter, a párt alelnöke, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Lamperth Mónika belügyminiszter és Lendvai Ildikó frakcióvezető; valamennyien az MSZP országos elnökségének tagjai.
A találkozón mindenki egyetértett azzal, hogy zárni kell a sorokat, egységes magatartásra és megnyilatkozásokra van szükség a jövő évi választások megnyeréséhez. Információink szerint a megbeszélésen - a miniszterelnök kérésére - a kormányzásról nem esett szó, és a költségvetés sem merült fel témaként.