Mádlhoz látogatott Polt Péter

MTI
2003.10.29. 19:15
Mádl Ferenc köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta Polt Péter legfőbb ügyészt és helyetteseit - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A látogatás része annak a rendszeresnek tervezett tájékoztatás-sorozatnak, amelyre a legfőbb ügyész az államfőnél tett júniusi látogatása során ígéretet tett - olvasható a közleményben. A tájékoztatás szerint "a mostani látogatás időszerűségét az adja, hogy az ügyészi szervezet ezekben a napokban értékeli az új büntetőeljárási törvény és az ítélőtáblák, illetve a fellebbviteli főügyészségek tevékenységének megkezdésével kialakult új igazságszolgáltatási fórumrendszer működésének tapasztalatait". A közlemény szerint Polt Péter a gyakorlati munkáról számolt be a köztársasági elnöknek. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az átállás a nehézségek ellenére zökkenőmentes volt. A legfőbb ügyész tájékoztatást adott az ügyészi szervezet jövő évi költségvetési kilátásairól. Elmondta, hogy a tervezés során az ügyészség figyelemmel volt a gazdaság teherbíró képességére, de még így is 1,7 milliárd forint különbség van a kormány által elfogadhatónak tartott, és az ügyészség által a költségvetési törvényjavaslat részeként benyújtott, a zavartalan működéshez minimálisan szükséges támogatást tartalmazó tervezet között - áll a közleményben.