Megfenyegették a primitívnek mondott testvérpárt
A két testvérpár ügye miatt találkozott egymással Medgyessy Péter és Lomnici Zoltán főbíró kedden, ahol a kormányfő elmondta, nincs egyszerűbb és bonyolult személyiség ebből a szempontból, nincs származás alapján történő megkülönböztetés.
Lomnici Zoltán szerda fogadta hivatalában Kaltenbach Jenő kisebbségi biztost., akivel megállapodtak, a testvérpár ügye nyomán támadt ellentét félreértésen alapult, és további együttműködésről állapodtak meg.
Az úgy előzménye, hogy múlt hét hétfőn fellebbezést nyújt be egy magyarcsanádi roma testvérpár, mert a bíróság az általuk kértnél kevesebb összeget ítélt meg jogszerűtlen fogva tartásuk kárpótlásaként arra hivatkozva, hogy személyiségük az átlagosnál primitívebb, ezért a börtön nem viselte meg őket annyira.
Két-két millió forintot kértek nem vagyoni kártérítésként az emberölésért 2001-ben első fokon elítélt, majd felmentett Gán fivérek az államtól, azonban mindkettőjük esetében csak 1,2 millió forintot ítélt meg a bíróság.