A Fidesz a Munkáspárttal közösködik kórháztörvény ügyben

MTI
2003.11.27. 18:59
A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a szövetség csatlakozik a Munkáspárt kórházprivatizáció kapcsán indított aláírásgyűjtési akciójához - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, a szervezet ügyvezető elnökségének tanácskozását követően. Hangsúlyozta, hogy a szegényebb társadalmi rétegek számára óriási veszélyt jelentene, ha a kórházak a profitorientált cégek kezébe kerülnek.

"Ez ahhoz vezethet, hogy kettészakad a magyar egészségügyi ellátás, akik meg tudják fizetni, magas színvonalú ellátáshoz jutnak, akik pedig nem, azok lényegesebb alacsonyabb színvonalúhoz" - szögezte le, hozzátéve, hogy a Fidesz éppen ezért fordult korábban az Alkotmánybírósághoz az ügyben. Mint mondta, egyelőre nem tudni, hogy az Alkotmánybíróság mikor és hogyan dönt majd ebben a kérdésben, éppen ezért a Fidesz csatlakozik az aláírásgyűjtési akcióhoz.

Révész Máriusz szerint a kórházprivatizáció kapcsán teljes társadalmi konszenzus alakult ki, hiszen az ellenzők között megtalálhatók egészségügyi szakmai szervezetek, a Magyar Orvosi Kamara, civil szervezetek, a Munkáspárt, a MIÉP és a parlamenti ellenzék is. +++ bdó/bpk