Időközi választások Nagylócon
Időközi helyhatósági választást kell kiírni a Nógrád megyei Nagylóc községben, miután hétfőn este az önkormányzat 9-1 arányban az önfeloszlatás mellett döntött. Az egyetlen ellenszavazatot a polgármester adta le. A döntés a polgármester és a képviselők, egy éve tartó konfliktusa miatt született. A feszültségek azzal kezdődtek, hogy tavaly május 10-én halálos balesetet okozott egy teherautót vezető közmunkás, akit később a bíróság elítélte. A képviselőtestület fegelmi eljárást indított a polgármester ellen amiért nem gyakorolta kellőképpen munkáltatói jogait. A közmunkást ugyanis úgy bízta meg a munkával, hogy az nem vett részt az előzetes orvosi vizsgálaton.