Az ORTT a héten tárgyalja a Tilos ügyét

MTI
2004.01.05. 17:06
Várhatóan már a héten tárgyalja a Tilos Rádió december 24-ei adásában elhangzottakat az Országos Rádió és Televízió Testület - közölte az ORTT szóvivője. A Hajdu István vezette öttagú médiahatóság szerdán és csütörtökön ülésezik - mondta Vékony Éva.

Mint ismert, a Tilos Rádióban az egyik műsorvezető szenteste azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt". A kijelentés miatt több szervezet és párt is tiltakozott. A Tilos Rádió kuratóriumának elnöke két nappal később elismerte, hogy hibáztak, a műsorvezetőt elbocsátották.

Hajdu István, az ORTT elnöke december 29-én úgy nyilatkozott: a december 24-ei eset "olyan törvénysértés, amelynek kezeléséhez nem is kell semmiféle bejelentés". Hozzátette: igen valószínűnek tartja, hogy a médiahatóság sürgősséggel, már a tanácskozási szünetét követő első ülésén foglalkozik a témával.