Feloldaná a vörös csillag tiltását három MSZP-s
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával szeretné elérni a vörös csillag, valamint a sarló és kalapács tiltásának megszüntetését három MSZP-s országgyűlési képviselő, erre vonatkozó indítványukat benyújtották a parlamentnek.
"E két jelkép napjainkban is a munkásmozgalmak nemzetközileg elismert szimbólumainak minősül" - írja az indítvány indoklásában képviselőtársaival Herczog Edit.
Az MSZP-s képviselők felhívják a figyelmet arra, hogy a vörös csillag, illetve a sarló és kalapács az Európai Unió egyetlen államában sem tiltott jelkép.
Javaslatuk indoklásában hangsúlyozzák azt is, hogy ugyanakkor a horogkeresztet egyetlen demokratikus párt sem használja, illetve használatát több uniós állam jogrendje is tiltja.