Az ORTT elnöke kevesli a közszolgálati médiára szánt pénzt
Mint mondta, "nincs meg az a fedeztet, amely a közszolgálati rendszer tartalmas, színvonalas fenntartásához szükséges ebben az országban". Véleménye szerint egyes idejét múlt, tévedésnek bizonyult rendelkezései, valamint a digitális technika megjelenése miatt "mindenféleképpen egy nagyon komoly ráncfelvarráson túl kell esnie" a médiatörvénynek.
Közlése szerint az ellenzéket is be kell vonni ebbe a kormányzati feladatba. "El nem tudom képzelni, hogy egy kétharmados törvényt az egyik oldal elkezd átírni" - tette hozzá. Kovács György - a médiahatóság és a panaszbizottság gyors és következetes reagálása mellett - céljai között említette, hogy az ORTT-nek legyen egy "közszemlére tett és számon kérhető" stratégiája. A két országos kereskedelmi televízió koncessziójának három év múlva esedékes lejárta kapcsán Kovács György úgy nyilatkozott, "meg kell mondani előre és időben", meghosszabbítják-e ezeket a szerződéseket.