Gaál István Ágfalva új polgármestere
Megválasztották polgármesternek Gaál Istvánt, a tisztségre pályázó egyetlen jelöltet a vasárnapi időközi polgármester-választáson a Győr-Moson-Sopron megyei Ágfalván 381 érvényes szavazattal a leadott 388-ból - tájékoztatta az MTI-t a helyi választási bizottság elnöke.
Dívós Ferenc elmondta: a szavazásra jogosultak 25,9 százaléka vett részt a voksoláson.
Az időközi polgármester-választásra az előző polgármester váratlan halála miatt került sor.
Az új polgármester, Gaál István, a helyi önkormányzat eddigi független képviselője főfoglalkozásban látja el mostantól a falu vezetésével kapcsolatos teendőket.
Az új vezető az MTI érdeklődésére elmondta: programjában kiemelt hangsúlyt kap az 1937 lakosú település rendezési tervének elkészítése. Emellett fontosnak tartja kerékpárút és autóút építését a magyar-osztrák határ túloldalán fekvő burgenlandi falvak, Lépesfalva (Loipersbach) és Somfalva (Schattendorf) felé, továbbá egy újabb bekötő út építését szeretné elindítani Sopron irányába.
"Szeretnénk kinyitni Ágfalvát, s ha sikerül megszüntetni zsákfalu jellegét, az minden bizonnyal lendületet ad a település életének" – vélekedett a polgármester.
Rasztovits Anna jegyző az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az újonnan megválasztott polgármesternek le kell mondani képviselői mandátumáról. A képviselő-testületben az kerülhet a helyére, aki a 2002-es önkormányzati választáson őt követően a legtöbb szavazatot kapta.