Novemberben dönt a kormány az iraki kontingensről
A külügyminiszter szerint a misszió folytatása kérdésében az iraki helyzet alakulása és az iraki kormány álláspontja a döntő. Mint mondta, akkor kell a parlament elé vinni az ügyet, ha a kormány úgy ítélné meg, hogy indokolt a mandátum meghosszabbítása.
Kovács László kifejtette: az uniós külügyminiszterek hét végi maastrichti ülésén szorgalmazta az ENSZ iraki részvételének támogatását. Hozzátette: az EU-nak anyagi hozzájárulást is nyújtania kell a jövő év eleji iraki választások, valamint az újjáépítés támogatására. Ami a közel-keleti helyzetet illeti, a diplomáciai vezető azt mondta: "a cselekvés szintjén" is érdemes erősíteni az EU működését. Kovács László az Egyesült Államok, Izrael és a palesztin hatóság felé is a nyomásgyakorlást látja célszerűnek az izraeli-palesztin konfliktus rendezése érdekében.