Baja tagadja, hogy köze lenne Kulcsárhoz
Tájékoztatása szerint a bankvezetőkkel a cégek egészségpénztári szolgáltatásáról, önkormányzati és európai uniós projektek finanszírozásáról, valamint az EU-kampányban való esetleges közreműködésükről tárgyalt. Baja jogi lépéseket kezdeményez. A Magyar Nemzet című napilap pénteki számában Demeter Ervin (Fidesz) úgy nyilatkozott: nyilvánosságra kellene hozni, hogy politikus-e, akinek a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúja szerint Kulcsár Attila kenőpénzt adott. A lap szerint az ellenzéki képviselő azzal indokolta álláspontját, hogy a brókerbotrányban eddig számos MSZP-s politikus érintettségére derült fény.
A Magyar Nemzet hétfői számában az áll: "A kancellária politikai államtitkára egy Kulcsárnak tulajdonított határidőnapló tanúsága szerint (...) hétszer találkozott a brókerrel, ebből négyszer az alkusz lakásán". A cikk írója ugyanakkor hozzáteszi: informátorai szerint a Baja Ferenccel kapcsolatos híradás "dezinformáció".