Milliós jutalmak minisztereknek és államtitkároknak
A Blikk utánajárt, hogy 2008-ban mely állami felsővezetők részesültek nagy összegű jutalomban. A listán szereplő három miniszter és 18 államtitkár különböző jogcímeken kapott sokszázezertől több millióig terjedő jutalmat.
A miniszterek közül Szűcs Erika kapta a legtöbb pénzt, pontosan 3,88 millió forintot, jubileumi juttatásként. Ez a jutalom a köztisztviselői törvény szerint jár, 25, 30, 35 és 40 év köztisztviselősködés után.
A lap a tárcától úgy értesült, hogy Szűcs 30 éves köztisztviselő-karrierje alapján részesülhetett a háromhónapnyi bérének megfelelő juttatásban. Csakhogy a miniszter publikus életrajzi adatai alapján a Blikk úgy kalkulált, hogy a tárcavezető legfeljebb 25 évet tölthetett a közszférában. A szociális tárca szóvivője szerint vaslós a 30 éves köztisztviselői munkaviszony.
Két önkormányzati ülés között bankot vezetett
A tárca szerint 1974 óta csak 1384 napot, vagyis nem egészen négy évet nem volt közszolgálati munkaviszonyban a miniszter.
Szűcs életrajza és a tárca által megadott évszámok alapján következő munkahelyeket számították be: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Állami Építőipari Vállalat; MSZMP Miskolci Városi Bizottsága; Magyar Hitelbank Rt. miskolci fiókja; Miskolc önkormányzati képviselőtestülete; parlament, szociális minisztérium.
A következő munkahelyeket nem számították be, bár általában a fentiekkel párhuzamosan dolgozott az alábbi munkakörökben: volt Agrobank miskolci igazgatója, majd a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank vezérigazgatója, még később pedig a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Perfekt Rt. területi igazgatója.
Az államtitkárok közül a legmagasabb összeget, 6,22 milliót Karácsony Imréné pénzügyminisztériumi szakállamtitkár kapta, jutalom jogcímen. Az állami cégvezetők fizetésének megismerését szorgalmazó lap kiderítette, hogy Szabó Pál, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium ősszel lemondott vezetője 2007-ben, a Magyar Posta vezérigazgatójaként 76,9 milió forintot keresett.