Látható apákkal az anyaság és karrier összehangolásáért

Segítőkész apákkal és apafotókkal hívja fel a figyelmet a Jól-Lét Alapítvány az anyaság és munka összeegyeztetésének széles körben tapasztalt nehézségeire. Május elsején nyílik a kiállítás, amiben az apaság áll középpontban.

Az alapítvány a "Látható apák, avagy férfiak, akik otthon is működnek" című program keretében az apaság élményéről, tapasztalatairól, az apák otthoni munkamegosztásban való részvételéről és ennek felvállalásáról gyűjt példákat, véleményeket, tapasztalatokat. Kérdőíves kutatásukban arra keresik a választ, hogy a mai férfiak milyen mintákat, ideákat hordoznak magukban, hogy érzik magukat a bőrükben. A kutatásban való részvétel önkéntes és anonim, a kérdőívet itt találja.

A Millenáriuson, a Csodák Palotájában megrendezett kiállításon bemutatják, hogy mit tehet az állam, a munkahelyek, a média, a civil szervezetek a férfiak szülői szerepvállalásának ösztönzése érdekében, illetve bemutatunk néhány élenjáró apát, akik munkájukban és/vagy magánéletükben hozzájárulnak a nemek egyenlősége megvalósulásához. Az egyik apa Szily László, az Index újságírója, a Kitolás című apakönyvek szerzője így vall apaságáról:   „A férfiak úgy képzelik, hogy a nők között működik egy generációkon át ívelő hírháló. De szegény apákon nem segít senki, mert mindenki úgy gondolja a nő mekkora terhet visz, és az apáknak minek a segítség, pedig ha nem is terhesek, de tanácstalanok mindenképp.  Emlékszem arra az érzésre, amikor egész biztos voltam benne, hogy ezt meg fogom írni. Amikor hazavittük a Boriszt 3 naposan, mentünk felfelé a lépcsőkön a lakáshoz a gyerekhordozóval, és néztem, hogy Úristen, itt van egy 20 centisnek kinéző lény, el sem tudom képzelni, hogy hogyan érjük meg vele a holnapot. Rettegtem, hogy valami baja történik, olyan kis szerencsétlennek tűnt és én magam is olyan szerencsétlennek tűntem.

Amikor Borisz, talán 10 napos volt, pár napja volt otthon, kiderült, hogy a barátnőm trombózist kapott, valószínűleg szülés közben. Akkor otthon voltam majdnem egy hétig a gyerekkel. A gyógyszerekről, amiket szedett a barátnőm, napokon keresztül nem volt egyértelmű, hogy szoptathat-e vagy nem. Volt lefejt tej a mélyhűtőben, és elkezdtem etetni, olyan voltam, mint egy anya, mint egy mellét óvó anya, merthogy én magam ugyan nem szoptattam, de ott volt nem a tápszer, hanem mástól származó anyatej. Így voltunk napokig, olvasztgattam, a tejet és naponta ötször beadtam a gyereknek. A gyerek „jó gyerek” volt, abszolút segített, evett-aludt. Annyira be voltam ijedve, hogy én nem mertem a szobában eltávolodni, állandóan néztem az arcát, akkor még nem voltam olyan gyakorlott, gondoltam, hogy nyilván nem fog lélegezni a következő pillanatban, rettegve néztem közelről. De mivel jól aludt, egy csomószor nem lehetett látni, hogy lélegzik-e.”

A kiállítás az Alapítvány „Apaság” címmel meghirdetett fotópályázatára érkezett képeken keresztül illusztrálja, hogyan élik meg a Magyarországon élő férfiak az apaságot. A képanyag másik részét az Alapítvány gyerekrajz- pályázatára beküldött alkotások adják, amelyek 3-13 közötti gyerekek szemén keresztül mutatják be, miként vannak jelen, vagy éppen hol hiányoznak az apák az életükből, a családból. A pályamunkákat külföldi fotók egészítik ki, amelyek betekintést engednek más országok gyakorlatába sokszor humoros, vagy éppen provokatív módon.