Náci film bemutatását akadályozta meg a rendőrség
Gyűlölködő náci propagandafilm vetítését akadályozta meg szerda este a rendőrség – írta csütörtöki számában a Népszava.
A lap közlése szerint a zsidókat elítélő filmet (Fritz Hippler: Az örök zsidó) is az antiszemita tárgyú könyvek és filmek kiadásáról elhíresült Gede testvérpár mutatta be. Mint írták, a budapesti, Hegedűs Gyula utcai helyszínt sokáig titkolták, a rendőrök így már a vetítés közben érkeztek a pincehelyiségbe, félbeszakították a „műsort”, a nézőknek pedig távozniuk kellett.
A Népszava úgy tudja, a szervezők közül többeket is előállítottak.