Bárkiből lehet alpolgármester
A jövőben a képviselő-testületen kívülről is lehet alpolgármestert, főpolgármester-helyettest és megyei közgyűlési alelnököt választani, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást, illetve törvénymódosítást.
A képviselők 260 igen és 109 nem szavazat ellenében fogadták el az alkotmányt módosító előterjesztést. A parlament döntött a helyi önkormányzatokról szóló törvény, valamint a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosításáról is, a minősített többséget igénylő részeket 260 igen, 69 nem szavazattal, 41 tartózkodás mellett, az egyszerű többséget igénylő részeket 261 igen, 110 nem szavazattal fogadták el.
A három fideszes képviselő, Kósa Lajos, Rácz Róbert és Vitányi István kezdeményezésére az alkotmányban rögzítették: a képviselő-testület a polgármester helyettesítésére alpolgármestert választhat, és azt, hogy olyan alpolgármester is megválasztható, aki nem tagja a helyi képviselő-testületnek. A módosításba belefoglalták azt is, hogy a polgármestert csak olyan alpolgármester helyettesítheti, aki tagja a képviselő-testületnek.