Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Tízmillió alá esett Magyarország lélekszáma

2010.10.27. 09:13
A KSH szerdai közleménye szerint augusztus végén már csak 9 millió 999 ezer volt a lélekszám.

A becslések szerint tízmillió alá csökkent Magyarország lélekszáma augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké. Az év első nyolc hónapjában 4091-gyel, vagyis 6,3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint tavaly ilyenkor, a halálozások száma viszont csak 1543-mal, 1,8 százalékkal volt kevesebb a tavalyinál.

így január és augusztus között a természetes fogyás 25 224 fő volt, 2548-cal (11,2 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában.

A nemzetközi vándorlás miatt ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 15 000 fővel csökkent - olvasható a közleményben. Eszerint a népesség lélekszáma az év első nyolc hónapjának végén 9 millió 999 ezer volt.

A népességkutatók szerint már idén nyár elején átléptük a 10 milliós lélektani populációszámot.