Még mindig veszélyes a táborállási löszfal
A dunaújvárosi Táborálláson néhány hete megcsúszott löszös partfallal kapcsolatos szakvélemény szerint huszonhárom épületben keletkeztek különböző mértékű károk, két ház pedig részben már lakhatatlan. A terület továbbra is életveszélyes, közölte a helyi védelmi bizottság szóvivője.
Felhívta a tulajdonosok figyelmét arra, hogy veszélyes a földmozgással érintett területen tartózkodni, megszervezték a figyelőszolgálatot, valamint építési és bővítési tilalmat rendeltek el.
A szakértők szerint a dunai magas parton bekövetkezett korábbi földcsuszamlások alapján valószínű, hogy "jelenleg még csak a lösz roskadási folyamata játszódik le, és a csúszólap menti jelentősebb mozgás később következik be."
A földcsuszamlással érintett ötvenöt ingatlanon negyvenegy épület van, amelyből eyg lakóház, négy olyan üdülőépület, ahol állandóan laknak, huszonnégy pedig alkalomszerűen használt üdülő.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.