Geréb Ágnes szabadulásért tüntettek
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért tüntettek civil szervezetek hétfőn Budapesten. A demonstráció résztvevői az V. kerületi Roosevelt térről fáklyákkal a kezükben a Lánchídon át Semmelweis Ignác I. kerületben található szülőházához vonultak. Békés Bence, a Szülők a Szabad Szülésért Egyesület szóvivője a rendezvényen felolvasta azt a levelet, amelyben arra kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy segítsen "rendet, jogbiztonságot, igazságot" teremteni az otthonszülés területén. Úgy fogalmaztak: "nem tűrjük tovább, hogy meghurcolják, gyalázzák, jogtalan és igazságtalan eljárásoknak vessék alá, majd börtönben alázzák azt a szakembert, akinek több ezer otthonszülő nő köszönheti a háborítatlan szülést". A demonstráción a szervezők (Születésház Egyesület, Szülők a Szabad Szülésért Egyesület) becslése szerint több ezren vettek részt, az MTI tudósítója szerint viszont csak pár százan voltak. Geréb Ágnes előzetes letartóztatását múlt pénteken hosszabbította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB), addig terjedően, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot hoz, de legfeljebb 2011. január 8-ig.