Lenyelik a kórházak a rezidensek többletpénzét
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint nem csak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikája küzd azzal a problémával, hogy dolgozóinak nem tudja kifizetni az őket megillető bért.
Rácz Jenő szombaton egy budapesti rendezvényen ezt annak kapcsán mondta az MTI-nek, hogy a rezidensszövetség pénteki közleménye szerint a PTE hónapokon át visszatartotta több gyermekgyógyász rezidens ötvenszázalékos hiányszakmás bérkiegészítését, ráadásul olyan munkaszerződést kívánt velük aláíratni, amelyben ez a tétel nem is szerepelt. Miután ezt nem akarták aláírni, eltanácsolták őket.
Rácz Jenő elmondta: több intézmény jelezte, nem tudják vállalni, hogy egy rétegnek magasabb juttatásokat adjanak, mint a képzettebb szakembereknek ugyanazon a területen. Szerinte ez feszültséget generálna egyes egészségügyi szolgáltatóknál, a többletkiadásokra pedig nincs forrás.
"Az optimális megoldástól csaknem két évtizednyi távolságra vagyunk" - fogalmazott Rácz Jenő. Szerinte a humánerőforrás-problémát úgy lehetett volna mostanra kezelni, ha azt húsz évvel ezelőtt kezdik el. Most drasztikus és fájdalmas kényszerintézkedésekre van szükség, amelyek sokba is fognak kerülni - tette hozzá.
Ott van a számlán
A Magyar Rezidens Szövetség már március elején felhívta a figyelmet, hogy a rezidensek sok kórházban nem kapják meg a nekik járó bérkiegészítést, ezért vizsgálatot is indítottak.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium erre akkor úgy reagált: a tárcától az intézmények megkapták a hiányszakmában dolgozó rezidensek többletbérét fedező összeget. A szolgáltatóknak kötelességük utólag rendezni a kifizetéseket.
Páva Hanna egészségügyért felelős helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek elmondta, felveszik a kapcsolatot az egyetemmel, és jelentést kérnek a történtekről. Bővebb tájékoztatást azután adnak, ha minden érintettet meghallgattak, és részletesen kivizsgálták az ügyet.