Egymásra mutogat a BM és a rendvédelmi dolgozók
Javaslatok nélkül érkeztek a szakszervezetek kedden a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fóruma (RÉF) tanácskozására, állíja a Belügyminisztérium. Az érdekképviseletek ezzel szemben úgy látják, Pintér Sándor belügyminiszter továbbra sem ismertette a kormány elképzeléseit az őket érintő változásokról.
A belügyminisztérium közleménye szerint a rendőröket, tűzoltókat, börtönőröket képviselő érdekvédelemi szervezetek munkája nélkül a belügyi tárca hátrányosabb helyzetből tudna csak fellépni és eredményt elérni a Széll Kálmán Bizottságban. Ezért Pintér Sándor belügyminiszter utasítást adott a teljes személyi állomány javaslatainak összegyűjtésére az ülésen jelen lévő országos parancsnokoknak, amelyet gyorsítottan, még a héten végre kell hajtani. A belügyminiszter a RÉF keddi ülésén emellett ismét felkérte a rendvédelmi szakszervezeteket, hogy még a hét folyamán fogalmazzák meg konkrét és javaslataikat, hogy sikerüljön közösen kialakítani egy olyan rendvédelmi életpályamodellt, amely figyelembe veszi a hivatásos pálya specialitásait, az állomány érdekeit és a kormány részéről is támogatásra számíthat.
A szakszervezetek viszont máshogy látják a keddi tanácskozáson történteket. Mint írják, a belügyminiszter továbbra sem ismertette a kormány elképzeléseit a Széll Kálmán Tervben meghatározott a szolgálati nyugdíjrendszert és életpályát érintő változásokról. Annak kapcsán, hogy Pintér Sándor a javaslatok összegyűjtését kérte, az érdekképviseletek azzal a felhívással fordulnak tagjaikhoz, hogy ne essenek abba a csapdába, hogy az állomány, vagy éppen a szakszervezetek javaslatai mögé bújva csorbítsák a szolgálati törvényben már csak nyomokban fellelhető jogaikat. Ezért azt kérik a rendvédelmi dolgozóktól, hogy az illetékes parancsnokok felé csak a meglévő jogaik védelmének fontosságát és az azonnali jelentős béremelés szükségességét hangsúlyozzák. Emellett arra buzdítanak mindenkit, hogy véleményüknek április 16-án, a Hősök terén majd a Kossuth téren adjanak hangot.