Káoszpárti csoportocskák ellen kel ki a Józsefvárosi polgármester

2011.09.21. 17:39

“Többi között a járdák rongálásával kampányolnak Józsefvárosban különböző, az LMP-hez kötődő szélsőséges szervezetek a vasárnapi népszavazásra készülve. A Város Mindenkié csoport által is nyíltan vállalt jelképek jelentek meg ma reggelre virradóan a kerület utcáin, számos járda- és egyéb felületet kék graffitik borítottak el. Az önkormányzat jegyzője ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt feljelentést tett.” - áll az önkormányzat szerdai közleményében. Józsefvárosban vasárnap tartanak népszavazást a hajléktalanokat érintő kérdésekről

Józsefváros polgármestere a közleményben felszólítja a kerületi LMP-t, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is álljon ki a környezet védelme mellett.“Felháborító, hogy ezek a káoszpárti csoportocskák megoldások helyett a jelenlegi rossz helyzetet akarják konzerválni, csak kritizálnak, üvöltöznek, megvalósítható javaslatokat nem tesznek, sőt most már inkább csak feldúlnak mindent.” - teszi hozzá Kocsis Máté polgármester. A közleményben többek között azt írják még: Józsefváros vezetői megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a népszavazási kampány kezdete óta közel 1000 lakcím-bejelentés történt. Hogy a múlt héten az LMP központi honlapjáról napokig nem került törlésre az a néhány bejegyzés, mely a hajléktalanok tudatos választási megszervezésére irányult, továbbá várja a választ arra, hogy igaz-e a hír, amely szerint az átláthatósággal kampányoló párt, a fővárosi frakciójának szakértői keretéből költött pénzt a helyi kampányára.