Az LMP szigorúbban büntetné a természetkárosítást
Szigorúbban büntetné az LMP a természet- és környezetkárosítást, valamint a géntechnológiai visszaélést az új büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslataiban.
Jávor Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a vörösiszap-katasztrófára, a tiszai ciánszennyezésre és a hazai GMO-botrányokra utalva úgy vélte, Magyarországon az elmúlt két évtizedben több olyan katasztrófa is történt, amelyek bizonyították, hogy a hazai környezetvédelmi intézményrendszer és szabályozás nem képes hatékonyan megakadályozni a természeti erőforrások tönkretételét.
Az LMP ezért a korábban már megfogalmazott javaslatait módosító indítványként nyújtotta be az új Btk.-ról szóló törvényjavaslathoz, és azt reméli, hogy a kormányoldal is támogatja majd ezeket – tette hozzá.
Egyrészt azt javasolják, hogy környezet- és természetkárosítás esetében a hivatalos személyek felügyeleti, illetve ellenőrzési kötelezettségének megszegését is büntessék, másrészt pedig egy új tényállás, a hivatalos eljárás körében elkövetett veszélyeztetés bevezetését is kezdeményezik.