Baleset a makói elkerülő úton

2012.08.10. 16:22

Hárman megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött az M43-as elkerülő és a makó-rákosi út kereszteződésében péntek délután – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, hogy egy magyar rendszámú gépkocsival három francia állampolgár érkezett Makó-Rákos felől a kereszteződéshez, ahol a stoptábla ellenére nem adtak elsőbbséget, és összeütköztek egy másik járművel. A vétlen autó sofőrjét agyrázkódással szállították kórházba a mentők, utasát a tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból, ő az első adatok szerint súlyosan megsérült. Az elsőbbséget meg nem adó jármű vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport